Na végre nem kell fűteni a műhelyben (sem) így több idő marad korongolni. Vagy nem, mert ha már jó idő van, lehet kertet ásni is például. 🙂 Remélem a sütipecsétes játékra is azért nem érkeznek tömegével a nevezések, mert majdnem mindenki az agrárfejlesztési program részeként az önellátás érdekében ássa a kiskertet. Mint például a Vesd …
Téli szünet
Aki esetleg többször benéz az oldalra, és szemfüles, nyilván észrevette, hogy kicsit "kigyomláltam" a termékeimet. 🙂 Új év, tiszta lap, értékeljük a tavalyit, satöbbi. Most már van rálátásom egy egész év termésére munka szempontból, úgyhogy ami nem volt tökéletes, legalábbis az én szememben, vagy problémás volt pl. a festék, a technika, azokat kíméletlenül kihajítottam. Úgy …
Virtuális műhelylátogatás 1.
Frissítettem a boltban, jó nézelődést. Most jutott eszembe, hogy azt még nem is mutattam meg, hol készülnek a cserepeim. Nem túl nagy a műhelyem, egyik oldalfalán sorakoznak polcokon a kész és a száradó kerámiák,polc alatt agyagtömbök és mázak. A másik oldalon a korong, fülprés, gyúróasztal, munkaasztal, szerszámok, és egy rakodóasztal. Középen a hátsó falnál a …
Csalamádé
Azért lett ez a bugyuta cím ide, mert egy bejegyzésben megpróbálom összefoglalni mivel töltöm az időt mostanában. Magyarul felsorolom a mentségeim, miért írok ilyen ritkán. 🙂 Nos hát először is kérem szépen, a csacsigyártást nem lehet elkapkodni. Ha az ember csacsit formáz, szem előtt kell tartani, hogy az egy igen csökönyös állat, és ha két …
Új év, Új bejegyzés
Hát ennél fantáziátlanabb címet még nem adtam bejegyzésnek, de sebaj. Minden Kedves Olvasgató Érdeklődőnek Boldog Új Esztendőt kívánok! 🙂 Kicsit döcögősen kezdődik ez a január, igen hideg van, és ez nem igazán ideális műhelymunka szempontjából. Ráadásul a fényképezőgépem is elhalálozott, az új beszerzéséig fotókat sem tudok feltölteni. Azért nem kell megijedni, lesznek új tartalmak, van …
Plakettkészítés műhelytitkok
Sokan azt gondolják, hogy a plakettkészítés valamiféle sorozatgyártás, sablonozás-szerű tömegtermelés. Nos, valóban valamennyire igaz az állítás, mert néha több tucat ugyanolyan darabot kell elkészíteni, de most szeretném demonstrálni, mennyire kézműves dolog ez is, hiszen az első eredeti darabot, illetve a gipsznegatívot teljesen a semmiből kell kézi- és képzelőerővel előállítani. Tehát: képes plakett tutorial következik... 1. …
Frissítés
Juj de rég írtam bejegyzést, szégyellhetem magam. Szerencsére jó mentségem van: nekiálltam dolgozni. Igaziból. 🙂 Mármint elkezdtem a kétkezi munkát. Első nekifutásra a súlyos beteg kemencém igényelt azonnali beavatkozást. Némi felújítás--tetőlemez csere, szigetelés pótlás stb--és ha nem is jobb, mint új korában, de most rendesen működik. Közben persze nagytakarítás, készletek felérése. Kellemes meglepetésként sokkal több …
