Restaurátori eltévelyedés

Még régen gyerekként, amikor már nem annyira akartam állatorvos lenni, mert kezdtem rájönni, hogy a sebészeti feladatokat nem nekem találták ki, akkor egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy lehetnék mondjuk például restaurátor. Hogy ezt akkor kb. 12 évesen az váltotta-e ki, amikor lefestettem egy rozoga gereblyét temperafestékkel és kiderült hogy elég menőn néz ki, hát nem tudom….nyilván nem volt művészi értéke, meg amúgy is ki fest gereblyenyelet ?!… pff….. Na mindegy, szerettem helyrepofozni régi kacatokat, de csak úgy a magam elképzelése szerint, és azért a restaurátori munka ennél kicsit kötöttebb, szóval végül aztán annyira nem vonzott az ágazat…

….még a végén valami ilyesmi sült volna ki belőle 😀 : Macskásított műalkotások 🙂

Szóval ettől megkíméltem a világot, inkább olyan kéréseket vállaltam el, amikor egy régi törött kerámiát kellett reprodukálni, vagy kopott gipsz szobrot festettem újra. Mindez azért elég távol áll a restaurátori munkától, csak mindig eszembe jut róluk az a régi gereblye. 😀 Nos, nemrég egy kedves megrendelőm kért meg arra, hogy egy régi fűszeres szekrénykét próbáljunk meg újra használhatóvá tenni úgy, hogy közben megőrizzük antik báját. Mivel ez egy fából készült fiókos tároló, én meg egy kicsit plasztikusabb munkakörben mozgok, nem nagyonn láttam a megoldást, hogy lehet a két anyagot összehozni. Aztán egyszer csak jött egy “flash” (a hirtelen megvilágosodás túl hosszú szó 🙂 ) és nini, megcsináltam! Leírva unalmas lenne, inkább megmutatom képeken:

Azért továbbra sem tervezek pályát módosítani, de be kell vallanom, hogy élvezetes feladat volt, örültem, hogy elkészíthettem. És a legjobb az egész történetben, hogy újra munkába állhatott egy valaha hasznos, de közben elfeledett konyhai “bútorka”.

Még egy kis re(cicc)ling

A múltkori bejegyzéshez valamelyest kapcsolódó témával jövök, ha már úgyis az újrafelhasználásról volt szó. Amúgy is nemrég volt madarak és fák napja, és úgy vagyok vele, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is valamit a természetért.

Nos, azt bemutattam legutóbb, hogy a felhasznált alapanyagokat hogyan lehet újra és újrahasznosítani, de mi a helyzet a csomagolóanyagokkal? Törékeny árut sajnos lehetetlen egyik helyről a másikra teleportálni megfelelő mennyiségű (és minőségű) térkitöltő-, ütéselnyelő-, és csomagolóanyag nélkül, ez nyilvánvaló. Sőt erről már írtam is egy képregényt régebben, itt lehet megnézni, hogyan is néz ki a csomagok összeállítása :

https://kezmuveskeramia.hu/2013/09/25/kicsi-suni-nagy-utazasa-avagy-a-postazas-titkai/

Annak az irományomnak az utolsó bekezdésében említettem meg, hogy kizárólag újrafelhasznált csomagolóanyagokat használunk, és erről elmélkednék egy kicsit bővebben: tulajdonképpen az indított e bejegyzés megírására, hogy láttam egy vérre menő vitát arról, a márkaépítésben mennyire fontos a letisztult arculat (eddig oké) beleértve a csomagolást is. A vita résztvevőinek egyik része szerint ez csakis úgy valósítható meg, ha szép, újonnan vásárolt gyári papírdobozokat veszünk, opcionálisan a saját logónkkal felmatricázzuk-bélyegzőzzük-pecsételjük ilyesmi, és szerintük totálisan ciki és tilos emiatt használt dobozban a termékünket útjára bocsátani, mert ezzel degradáljuk a saját márkánkat.

Nos hát amondó vagyok, hogy a saját márkám én vagyok, én pedig már gyerekkoromban is igen elvetemült természetbúvár és környezetvédő voltam (greenpeace volt a jelem az oviban 😀 ) tehát nekem egyetlen járható út van: az újrahasznosítás a fenntarthatóság jegyében. Szerintem kimondottan fontos, hogy ne termeljünk feleslegesen még több szemetet, és ha új dobozt vásárolnék, óhatatlanul az lenne a sorsa az útja során, hogy valahol kidobják–jobb esetben a szelektívbe. Pedig nagyon sok helyen termelődik alig használt, szinte új kartondoboz, ismerős boltok örülnek, ha megszabadítom őket néhánytól, ezért lelkesen élek is a lehetőséggel. Törékeny áruk, járműalkatrészek dobozai a kedvenceim, profik, strapabíró felépítésűek, tiszták és takarosak, sokszor zavaró minta nélkül, csak az eredeti beszállító matricáit kell eltávolítani róluk. Aztán vannak persze mintásak is, ezeket egyszerű barna háztartási csomagolópapírral vonom be (újrahasznosított, mi más? 🙂 ) hogy mégis csinos minimalista megjelenéssel érkezzenek a célállomásukra. Ja, és persze csak tiszta és ép dobozokat használok, de ezt nem is kell külön hangsúlyoznom gondolom…

A kitöltőanyag általában a dobozokkal együtt kiselejtezett eredeti töltelékanyag, jó kis pukifólia (ööö..nem biztos hogy ez a hivatalos neve…) levegős fólia (alias zacskós semmi…vagy csomagolt léggitárhúr… 😀 ), különböző szivacsok, meg az a cuki pattogatott kukoricaszerű anyag, ami olyan jól tapad statikusan kutyaorra és macskabundára. Ez is mind kuka lenne újszerű állapotban, de megmentjük a csúnya végtől.

Összességében tehát azt gondolom a márkám emiatt nem hogy nem szenved kárt, hanem saját hitelességem igazolom azzal, hogy az újrahasznosításra törekszem a csomagolásban (is) Úgyhogy remélem nem bánjátok, hogy a keramicik nem dizájner szerkóban érkeznek a postával, és egy kicsit talán nektek is jóleső érzés lehet, hogy ezzel ha csak közvetve, de icipicit tehermentesítettük a világot amiben élünk. Lásd a nagy igazságot: “gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”!

Régi-új design

Valamikor körülbelül négy éve festettem néhány színes állatfigurás gyerek étkészletet, ami nagy tetszést aratott, de aztán le kellett vennem a palettáról, mert sajnos a felhasznált festék használat során egyáltalán nem bizonyult tartósnak, noha a gyártó szerint mosogatógép-álló és karcálló kell(ene) hogy legyen.

Hát nem volt az, és mivel nem adhatok ki a kezemből olyan munkát, ami nem tartós, ezért úgy döntöttem, hogy inkább nem készítek azzal a festékkel és technikával több edényt. Ugyan vannak alternatívái a színes festésnek, engobok, színtestek, mázak—ezek száz százalék, hogy ott maradnak a felületen ahová felvittük, mert ugyanazon a magas hőfokon vannak beégetve, mint maga az egész edényt beborító máz–de ezeket az élénk porcelánfestékes árnyalatokat nem sikerült eddig reprodukálni velük.

Aztán nemrég felfedeztem egy új mázfajtát, ami vízbázisú, ecsettel is könnyen felvihető, nem kell hozzá oldószer, nyers mázra is festhetek vele, akár alá, akár fölé, sőt még a színek is keverhetők. Ja és persze nem mellékesen élénk színűek, és a végeredmény velük majdnem ugyanolyan, mint a pár évvel ezelőtti színes festett állatfigurás kerámiáimon. Azért majdnem, mert igazából sokkal szebb. 🙂 Mivel ez is egyfajta máz tulajdonképpen, szépen beolvad 960 fokon, a felülete gyönyörű fényes, és egyenletes, ez tényleg karcálló, hiszen nem egy plusz réteg van alacsonyabb hőfokon ráégetve, hanem egy tűzben ég, olvad össze az alapmázzal.

Ilyen lett az eredmény:

DSCF7975 DSCF7980 DSCF7976 DSCF7977

Hasonló színes készletek tehát mostantól újra rendelhetők.

Újraalkotás

Mostanában gyors egymásutánban kaptam pár olyan megrendelést, amikor egy régi eltört, repedt kerámiát kellett reprodukálnom. Igazából nem sokkal nehezebb, mint képről megalkotni valamit, sőt abból a szempontból még könnyebb is, hogy ha kézbe foghatom esetleg az eredetit, akkor rögtön látom, milyen anyagokkal, milyen technikával készült. Persze tökéletesen lemásolni nem lehet más munkáját, főleg nem egy olyan tárgyat, ami eredetileg nem kézi munkával, hanem mondjuk öntéssel készült, de nem is ez a cél. Inkább az, hogy pótoljunk egy számunkra kedves tárgyat. (ha az internet végtelen bugyraiban már sehol sem tudunk még egy ugyanolyanra rábukkanni….:D )

Néhány példa képpel:

Itt egy majdnem húsz éves fűszeres készlet agyonragasztgatott fedőit kellett pótolnom, mert a régieken már több volt a repedés meg a ragasztó, mint a cserép:

Az eredeti fedők....

  Az eredeti fedők….

..és az újak.

    ..és az újak. 

Aztán itt volt a cicás bögre esete……

Igen, ez konkrétan egy fél bögre...

Igen, ez konkrétan egy fél bögre…

..az újnak másik fele is volt. :)

..az újnak másik fele is volt. 🙂

Na, ettől nagyon féltem:

Ez is törött, csak meg van ragasztva, ráadásul öntött....

Ez is törött, csak meg van ragasztva, ráadásul öntött….

..ugyanúgy, mint ez.

..ugyanúgy, mint ez.

Így tudtam megoldani.

Így tudtam megoldani.

Azért az látszik, hogy nem lett ugyanolyan egyik sem, mint a régi, de mégsem lehetetlen a feladat. Gyorsan túrja fel mindenki a pincét, padlást, hátha még visszahozhatok néhány valaha megbecsült tárgyat a feledésből. 😉

%d blogger ezt kedveli: