Automatázzunk! :)

Nem kell megijedni, nem a kézművességet akarom sokszorosításra cserélni, csak a szállítással/postázással kapcsolatban jövök néhány friss információval. 🙂

Az egyik fontos dolog, hogy a budapesti, pasaréti átvevőpont nyitvatartása jelenleg betegség miatt szünetel, amint lesz friss infó a várható nyitásról, azt itt közzé fogom tenni. Új átvételi lehetőség kb. minden második hónapban Kaposváron, a legközelebbi időpont szeptember 7. (utána várhatóan november eleje, és így tovább kéthavonta) Ehhez lehet igazítani egyedi megrendeléseket is, ha valamilyen alkalomra szóló ajándékról lenne szó.

Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a Magyar Posta árat emelt nyár elején, ez sajnos engem sem került el, így kissé nekem is módosítanom kellett a postaköltségen, de még mindig tudok biztosítani egy kis kedvezményt. A törékeny, 1 napos MPL 1500.-ftról 1700.-ftra változott utalásos fizetésnél; utánvéttel 1800.- helyett 2000.-ft.

A Meskán továbbra is elérhető a DPD-s szállítási lehetőség 990.-ftos áron, ezt akkor ajánlom, ha max. 2-3 kisebb darabról, kevésbé sérülékeny formákról van szó, itt ugyanis nincs törékenységi garancia.

És akkor végül az automatizálásról, ha már belengettem a címben. 🙂 Sajnos a környékemen nincs foxpost, illetve semmilyen automatás lehetőség, viszont itthonról tudok postai csomagautomatába küldeni normál és törékeny opcióval is! Automatába a sima csomag 800.-ft; a törékeny 1700.-ft. Éljetek a lehetőséggel, ha van a közeletekben postai csomagautomata.

Reklámok

Kerekerdő

Egy kicsit hűtlen lettem a macskákhoz idén tavasszal, de csak átmenetileg, és nem is annyira, mert a nyuszik és a rókák cukiságban legalábbis eléggé rokon vonásokat mutatnak az előbbi, világuralomra törő háromszögfülűekkel. 🙂 Szeretem a tavaszi erdőt (mondjuk a nyárit, télit meg őszit is, de a tavaszi akkor is valahogy más, amikor éledezik) viszont idén sajnos nekem kimaradtak a tavaszi erdei kirándulások és lehet hogy emiatt tudat alatt elhoztam az erdőt a műhelybe…Noha egy igazi erdei túrához nekem is össze kell cuccolnom és felkerekednem kicsit messzebbre, azért szerencsére olyan helyen lakom, ahol a modellek néha házhoz jönnek:

A sünök például rendszeresen a teraszlépcső ostromlásáig jutnak, illetve néhány rettenthetetlen példány a cicakaját is fosztogatni próbálta. Ha szeretitek a sünöket, de sanszos, hogy nem fognak feljutni a panelba, akkor itt egy alternatív megoldás, kaktusszal vagy kövirózsával beültetve stílusosan sünös:

Rókák is laknak a közelben, elmélyült távolsági hívásokat bonyolítanak éjjelente a kutyával…mikor máskor persze….néha el is gondolkodom, hogy vannak-e nyelvi nehézségeik, vagy egykutya a mondanivalójuk. Az is aranyos helyzetkomikum, amikor a balatonparti nádasban az ösvényen kilép eléd, majd mindketten bután és megszeppenve körülnéztek, hogy hoppá, ööö..én nem is vagyok itt….. 🙂 Persze nagyanyáink anno nem kifejezetten rajongtak e rőt bundás tyúktolvajért, de valljuk be akkor is gyönyörű állat. Még az én nagymamámnak is tetszettek a rókás darabok, egyből nem az jutott az eszébe, hogy mennyi kárt tudtak okozni régen, szóval azt hiszem a ravaszdi rehabilitációs programom sikeresnek mondható:

Nyúl viszonylag ritkán jár erre, illetve járni jár, csak nagyon óvatos, télen általában csak a nyomait látjuk a hóban. Lényegesen nagyobb lenyomatokat hagy a vadon élő tapsifüles hátsó tappancsa, mint a házié (az meg nem is kószál az utcán általában) könnyű felismerni, gyerekekkel jó móka rekonstruálni, mit bandázhattak a nyuszkók. Egyetlen egyszer jöttek nappal közel a házakhoz, meg is állt a vajaskenyér a kezemben, amikor az ablakon kinézve három fülest láttam rugólábazni a fűben. Húsvétra amúgy volt megrendelésem nyusziperselyre, közben meg van ez a kifejezetten nyúlbundaszínű effektmázam, úgyhogy összeraktam a kettőt:

  …tele hassal nem ugrál….

Ha már erdő, a gombák eleve adják magukat, így ezt nem is magyaráznám, csendélet eső után 🙂 :

Aprajafalva

Hát így került az erdő a műhelybe. A képeken látható darabok pedig a Meska boltba kerülnek épp, itt lehet körülnézni: KeraMici

 

 

Kemencés kalandok

Nos, hát úgy érzem ideje összefoglalnom majdnem három hónapos kemenceügyi megpróbáltatásaim történetét. Az úgy volt, hogy húszéves jubileumát ünneplő elektromos kerámiaégető kemencém váratlanul beadta a kulcsot. Tette ezt úgy, hogy különösebb előjelekkel nem fárasztotta magát, gondolta úgyis észreveszem hogy eddig és ne tovább….Oké, hát azért látszott külsőleg, hogy nem mai darab, de nagyon vigyáztam rá, és az utolsó pillanatig tökéletes és szépséges égetéseket produkált.

Az első pánikot követően természetesen megpróbáltuk menteni a megfáradt hőst, különböző életmentő beavatkozásokat terveztünk rajta, de sajnos ez az alkotómunka rovására ment, mert mindamellett, hogy a javítás szervezésével ment el az idő, még égetni sem tudtam. Közben kipróbálhattam egy lehetséges utódot is ugyanebből a típusból, de sajnos nem vált be…Végül több javító mesterrel való konzultációt követően arra jutottam, hogy itt az ideje fejlődésre fordítani a rászánt anyagiakat és energiát. Húsz év azért igen tisztességes szolgálati idő manapság, de ezzel zárjunk le egy korszakot, és induljunk a magasabb hőfokok irányába. 🙂

Így aztán a “várakozás az új kemencére” című fejezet következett, mert azért ez nem úgy megy, mint a zoknibeszerzés sajnos, hogy elmegyek és hazahozok egy kényelmes darabot. 🙂 Szerencsére nagyon kedves és segítőkész ügyintézővel kerültem kapcsolatba, viszonylag rövidebb határidővel stoppolhattam le az ideális jövendőbelit. Azt gondolhatná az ember, hogy ezután jön a hátradőlés és optimista tervezgetés, de neeem…. 😀

Azért addig is sütögettem, de csak ilyet:

Szóval a kemence megérkezett, nagy lendülettel nekiláttam az ismerkedésnek, de azért ebbe az elektromos hálózatnak is volt némi beleszólása, úgyhogy újabb izgalmas (a villanyszerelőnek pedig rendkívül mozgalmas) napok következtek. Végül helyreállt a világ rendje–gondoltam naivan–vadiúj varázsdobozommal szárnyalni fogok, csak beteszem a cuccot, és kiveszem az eddigieknél még sokkal-sokkal szebben….Ééés itt jön a fékcsikorgás effekt, majd az orcára hullás, hogy hát ez pont olyan, mint amikor a Trabantból anno átültem a Nissanba. (gondolom van akinek szintén megvolt, amikor reflexből a kormány környékére nyúltunk váltáskor 😀 ) Más programszabályzó, más rakodási szisztéma (mert ez kerek felültöltős, amaz meg szögletes elöl nyílós volt) más vezérlés, satöbbi…

Meleg az van benne, az biztos:

Végülis nézhetném úgy is, hogy nosztalgiából újraélhettem a tanulóéveimet, amikor próbaégetéssel próbaégetés hátán próbáltam kitapasztalni, melyik máznak mi a tuti kemence-beállítás. Úgyhogy most kísérletezek teljesen elmélyülve a dologban, alakulnak a mázaim, és nemsokára a magasabb hőfokok felé vehetem az irányt.

A végére egy “ilyen volt-ilyen lett” fotót tudok prezentálni : (felhívom a figyelmet, hogy a háttérben a dédmamámtól örökölt fehér faládikó azért örök 😉 )

Még egy kis re(cicc)ling

A múltkori bejegyzéshez valamelyest kapcsolódó témával jövök, ha már úgyis az újrafelhasználásról volt szó. Amúgy is nemrég volt madarak és fák napja, és úgy vagyok vele, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is valamit a természetért.

Nos, azt bemutattam legutóbb, hogy a felhasznált alapanyagokat hogyan lehet újra és újrahasznosítani, de mi a helyzet a csomagolóanyagokkal? Törékeny árut sajnos lehetetlen egyik helyről a másikra teleportálni megfelelő mennyiségű (és minőségű) térkitöltő-, ütéselnyelő-, és csomagolóanyag nélkül, ez nyilvánvaló. Sőt erről már írtam is egy képregényt régebben, itt lehet megnézni, hogyan is néz ki a csomagok összeállítása :

https://kezmuveskeramia.hu/2013/09/25/kicsi-suni-nagy-utazasa-avagy-a-postazas-titkai/

Annak az irományomnak az utolsó bekezdésében említettem meg, hogy kizárólag újrafelhasznált csomagolóanyagokat használunk, és erről elmélkednék egy kicsit bővebben: tulajdonképpen az indított e bejegyzés megírására, hogy láttam egy vérre menő vitát arról, a márkaépítésben mennyire fontos a letisztult arculat (eddig oké) beleértve a csomagolást is. A vita résztvevőinek egyik része szerint ez csakis úgy valósítható meg, ha szép, újonnan vásárolt gyári papírdobozokat veszünk, opcionálisan a saját logónkkal felmatricázzuk-bélyegzőzzük-pecsételjük ilyesmi, és szerintük totálisan ciki és tilos emiatt használt dobozban a termékünket útjára bocsátani, mert ezzel degradáljuk a saját márkánkat.

Nos hát amondó vagyok, hogy a saját márkám én vagyok, én pedig már gyerekkoromban is igen elvetemült természetbúvár és környezetvédő voltam (greenpeace volt a jelem az oviban 😀 ) tehát nekem egyetlen járható út van: az újrahasznosítás a fenntarthatóság jegyében. Szerintem kimondottan fontos, hogy ne termeljünk feleslegesen még több szemetet, és ha új dobozt vásárolnék, óhatatlanul az lenne a sorsa az útja során, hogy valahol kidobják–jobb esetben a szelektívbe. Pedig nagyon sok helyen termelődik alig használt, szinte új kartondoboz, ismerős boltok örülnek, ha megszabadítom őket néhánytól, ezért lelkesen élek is a lehetőséggel. Törékeny áruk, járműalkatrészek dobozai a kedvenceim, profik, strapabíró felépítésűek, tiszták és takarosak, sokszor zavaró minta nélkül, csak az eredeti beszállító matricáit kell eltávolítani róluk. Aztán vannak persze mintásak is, ezeket egyszerű barna háztartási csomagolópapírral vonom be (újrahasznosított, mi más? 🙂 ) hogy mégis csinos minimalista megjelenéssel érkezzenek a célállomásukra. Ja, és persze csak tiszta és ép dobozokat használok, de ezt nem is kell külön hangsúlyoznom gondolom…

A kitöltőanyag általában a dobozokkal együtt kiselejtezett eredeti töltelékanyag, jó kis pukifólia (ööö..nem biztos hogy ez a hivatalos neve…) levegős fólia (alias zacskós semmi…vagy csomagolt léggitárhúr… 😀 ), különböző szivacsok, meg az a cuki pattogatott kukoricaszerű anyag, ami olyan jól tapad statikusan kutyaorra és macskabundára. Ez is mind kuka lenne újszerű állapotban, de megmentjük a csúnya végtől.

Összességében tehát azt gondolom a márkám emiatt nem hogy nem szenved kárt, hanem saját hitelességem igazolom azzal, hogy az újrahasznosításra törekszem a csomagolásban (is) Úgyhogy remélem nem bánjátok, hogy a keramicik nem dizájner szerkóban érkeznek a postával, és egy kicsit talán nektek is jóleső érzés lehet, hogy ezzel ha csak közvetve, de icipicit tehermentesítettük a világot amiben élünk. Lásd a nagy igazságot: “gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”!

Körforgás

Most egy olyan témáról szeretnék mesélni, ami nekem tök természetes dolog, de egy spontán beszélgetésben elhangzott véletlen mondat kapcsán esett le, hogy ez csak nekem evidens. (meg maximum a szakmában dolgozó kollégáknak) Szóval most laikusoknak szeretnék bepillantást engedni a színfalak mögé, avagy mi történik az agyaggal, meg azzal rettenetes sáros cuccal, ami munka után a korongon (és néha körülötte, a közelben tartózkodókon és az ott lábatlankodó kutyán) köt ki. Nos, élőlények és textiláruk esetében a mosás még mindig a klasszikus megoldás, de amúgy az agyag meg nem kosz, hanem jó kis agyag és kész, de ezt az elvet lehet hogy csak fazekasok vallják. 😀

Tehát képregény következik az agyag útjáról a munka kezdetétől az újjászületésig:

Tulajdonképpen végtelen a folyamat, igazából olyan agyag, ami a szemétben végzi, nincs is. Maximum olyan eset volt, hogy túl sokat hagytam összegyűlni, és nem bírtam az újrafeldolgozást, viszont akkor odaajándékoztam az egészet egy vályogépítészettel foglalkozó társaságnak, akik nagyon örültek neki.

Amit újrafeldolgozok, az is hibátlan minőségű, lehet vele korongolni, szobrászkodni, akármit, sokszor nem is látszik kívülről hogy bármiben különbözne a boltitól. Rendelésekhez és új árukhoz mégsem ezt használom, de csupán azért, mert ezekben a vödrökben több fajta agyag keveredik össze, mindegyiknek mások az eredeti tulajdonságai (pl. samottos a sütőedényhez kell, kis zsugorodású a tányérokhoz, fehér megint máshoz, ésatöbbi) így megvan, hogy melyik munkákhoz melyik fajtából dolgozom. Nagyon kiváló viszont kézműves foglalkozásokhoz, mert begyúrásnál puhább és keményebb állagú hengereket is tudok előállítani, így pl. gyerekek, felnőttek igényeihez is lehet igazodni, és költséghatékonyabb is egy-egy foglalkozás, nem kell izgulni, mennyi agyagot “maszatolnak szét” a lurkók (és szüleik 🙂 )

Hallgatok rátok

Azt találtam ki, hogy rámegyek kicsit az előre dolgozásra (azta de szép mondat 🙂 ) Ezt már írtam a múltkor, és a gondolatot tett követte, el is indítottam a facebookon a közvéleménykutatást, ott mégiscsak könnyebb hozzászólni, aktívabb a felület. Tehát kicsit irányíthatjátok a kezemet, bele lehet szólni miből készítsek minél előbb. Aztán amikor elkészülnek, felkerülnek az oldalra, illetve a meska boltba és onnan rögtön vihetők is.

Természetesen nem szoktam a levegőbe beszélni, és az első ötletek beérkezését azonnal tett követte, már száradóban van egy adag erdei tematikájú edényke.

Érdekes, hogy megelőzték a cicásokat, de még a cicák is behozhatják a lemaradást, csak jeleznetek kell, hogy húzzak bele 🙂 ….illetve hozzászólni, hogy melyikből várjátok az új kollekciót. Ezt pedig itt tudjátok megtenni: KeraMici kerámia Facebook oldala

És közben ugye milyen szép kollázsokat sikerült gyártanom? Ez a jó abban, ha az ember a saját webmestere, egyszerre két vonalon is fejlődni kell. 😀 (..oké, a felső képen a rókát orrban elvágtam, de nézzétek el, az volt az első projekt..)

Tervek

Mindig az a tervem, hogy majd többször írok bejegyzést, de annyi minden mást is szeretnék többször csinálni, hogy az egyik dolog állandóan felülírja a másikat, és egyikből sem lesz több. Szóval ez egy állandó terv marad, mármint a gyakoribb bejegyzés írás, és nehéz is írni a tervekről, amíg azok fejben alakulnak….(amikor meg már a gyakorlatban vagyunk megvalósítási szakaszban, akkor már nem terv, hanem eredmény, szóval azt hiszem körbeértem 😀 )

Nna, tehát most nem a termelés, hanem tervezés van nálam a központban, ezért most ezen a ponton például még fogalmam sincs milyen fotót fogok beszúrni az írás végére dekorációs elemként, mert a saját gondolkodós fejem azért annyira nem szeretném…Ez amúgy nem a tavasz egyik mellékhatása, hogy újdonságokra vagyunk éhesek, és kiszabadulva a hosszú téli sötét napokból, hirtelen mindenfélét szeretnénk csinálni? Lehetőleg azonnal.

Kezdjük azzal, ami látszik, van már Instagram fiókom, szépen be is biggyesztettem ide jobbra az oldalsávba. Merthogy ez most már szinte kötelező, halljuk mindenhol, hát jó, legyen, ez úgyis egy fotogén szakma és a képeken az edények meg tudnak magukért beszélni, nem kell mellé sok rizsa. És aztán nini, hát ez tök jó szórakozás, mármint rögtön elfelejtettem, hogy marketingeszközként ajánlott elem, nekem inkább nemzetközi keramikustalálkozó lett belőle. 🙂 Nagyon megszerettem, rengeteg gyönyörű tárgy sok-sok tehetséges alkotótól a világ tényleg szinte összes tájáról. Úgyhogy azt vettem észre, nem is azért lépek be sokszor, hogy posztoljak valamit (mert azt úgy kell és marketing házi feladat) hanem azért mert meg szeretném nézni mit alkotott az a kedves ausztrál vagy éppen japán kolléga. Szóval igen, bekukucskálhatunk egymás műhelyébe. 🙂 Azért nézzetek be ti is, nem mindig épp új dolgot rakok fel, nem akarom a facebookos posztjaim ismételni, inkább amolyan spontán “ami éppen eszembe jut” gyűjtemény.

Azt hiszem az Insta egy utolsót rúgott a fenekembe, segített kimozdulni a komfortzónámból, elindítani ami érlelődik egy ideje, meglépem ami technikailag is időszerűvé vált: fejlesztéseket indítok a műhelyben. Első lépésként új kemence beszerzése van folyamatban, amivel magastűzű mázakat is lehet majd égetni, ezáltal teret engedve a magasabb égetési hőmérsékletekkel egyéb kísérletezéseknek is. Ez nyilván összetett folyamat lesz, nem csak úgy veszünk egy magastűzű mázat és bepötyögjük a műszeren az 1260 fokot, majd másnap kiemeljük a húdeszép edényt….ennél kicsit több meglepifaktort kínál a kerámiaművészet. 😀

Amíg megérkezik az új “varázsdoboz” (igen, az, mert valamit beteszel, és teljesen mást veszel ki: ugyanis a kerámiamázak nyersen egyáltalán nem úgy néznek ki, mint kiégetve…hm, erről érdemes lesz egyszer egy képsorozatot lőni azt hiszem…) addig elő kell állítani némi készletet amin egyáltalán kísérletezni lehet, tehát első feladatom az alanyok korongolása lesz. Úgyhogy most pár hétig csak nyers munka lesz, korongolás és formázás, aztán egy ideig valószínűleg elválaszthatatlanok leszünk a kemencével. 🙂

Azért nem kell aggódni, nem fogok szakítani a keramicis hagyományokkal, cicák és rókák továbbra is minden elképzelhető formában, maximum előfordulhat köztük néhány kissé pszichedelikusabb egyed. (nem ám…na jó, úgysem tudom megállni, szóval de 😀 ) Figyeljétek a facebook oldalt is, szeretném majd összegyűjteni mire van igény, mi pörögjön a korongon.

(na és akkor most mi is legyen a kép ide?….áá, megvan 🙂 )

KELLEMES HÚSVÉTOT!

A szabálytalanság szabályai (és az első videó)

Azaz minden szubjektív ha művészetről, illetve kézműves alkotásról van szó. Alapesetben is maximalista vagyok, így már anno kezdőként is szigorú voltam magamhoz, nagyon utáltam, ha egy-egy darab nem úgy sikerült ahogy elképzeltem, hiába mondták, hogy ez a kézi munka szépsége. Mert attól, hogy szabad kézzel készült, még nem muszáj okvetlenül görbének lennie, vagy pontatlannak, vagy ilyesmi….Na és itt jön a szubjektivitás: van aki keresi a kezem lenyomatát a bögrén, van aki azt dicséri meg, hogy milyen szép hibátlan. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt, van hogy megáll a kezem egy pillanatra, hogy korrigáljam-e azt a hangyaszempilla méretű egyenetlenséget, vagy kell az oda. Hát nem egyszerű eldönteni… 🙂 Végülis megegyeztem magammal az évek során, és ami nekem nem üti meg a mércét, az megy a “cserép turkáló” feliratú dobozomba, és abból kedvezményesen lehet mazsolázni a nyári vásárokban, így aztán mindenki jól jár. (és sokszor csak én látom a hibát az adott darabon, hiába magyarázom 🙂 )

Ebből a -számomra természetes-szelekcióból aztán adódott néhány fura szituáció: kézműves vásáron jól megdorgált egy néni, hogy miért árulok sorozatgyártott bögréket, ejnye! Ááá, pedig olyan büszke voltam magamra, hogy az a kollekció olyan szép egyformára sikerült…..és tessék. 🙂 A másik döbbenet akkor ért, amikor a szomszéd standnál áruló bácsi hosszas szemlélődés után közölte, hogy nagyon ügyes vagyok, csak azt az öntött Miska kancsót nem kellene kihoznom….(ez nagyon aranyos volt, mert nem is tudok önteni, soha nem próbáltam 🙂 ) Szóval már egy ideje érlelődött bennem a műhelyvideó készítése, csak egyedül olyan macerás megoldani, főleg ha az ember benne van az alkotásban. Végül megszületett, de pont nem cicás témában, egyrészt mert a miskás eset felejthetetlen volt, másrészt tényleg a Miska annyira sokrétű és munkaigényes, hogy érdekes lehet 8 percbe tömöríteni majdnem két hét munkáját. Íme az öntőformamentes bizonyító erejű videó:

A kutyafáját

..hogy mindig csak macskás cuccok készülnek! Ez már mindennek a teteje, és különben is. Pedig nem mintha nem szeretném a kutyákat, sőt mindig is volt kutyusunk. Kutyátlanul elég kutyául érezném magam, annyira összhangban vagyunk: tudom mikor milyen hangon mit jelez, odafigyelek ha jelez, elhiszem, hogy komolyan veszi a feladatát és utánanézek mi az ugatásra késztető zavaró tényező. Amúgy meg van az örökbecsű mondás, amit én is kerámiára vetettem már, hogyaszondja: ” A kiegyensúlyozott élethez kell egy kutya, aki imád, és egy macska, aki semmibe vesz.” De az is nagyon igaz, miszerint: ” A kutya látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagy! A macska is látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagyok!”

Szóval kutyás-macskás vagyok, de valóban kevesebb a kutyamintás kerámiám, ám ennek csak egy prózai és technikai oka van: a macskák gömbölydedebbek, jobban beleképzelhetők egy forgástestbe, mint a kutyusok, akiknek alkati sajátosságuk kicsit több szögletességgel áldott meg általában. 🙂 Ennek ellenére kérésre szívesen megpróbálok kutyásítani néha, íme néhány példa:

A mini pulikutyák voltak a kedvenceim, mert mókás őket készíteni, a tacskók meg azért, mert az első kutyám tacskó volt. 🙂

És végül egy illusztráció, mely tökéletesen bizonyítja, hogy a macskák született kerámiamotívumok….és/vagy folyékonyak. 🙂

Az agyag árnyékos oldala…

….vagyis az egyedi megrendelések, és ami mögötte van. Aki rendszeres látogató itt, annak biztos feltűnt, hogy a honlap karbantartásnak áldozatul esett némi tartalom. Itt-ott leírásokat összevontam, galéria kategóriákon változtattam, és jól kigyomláltam az eddigi képanyagot. Ezért majdnem az is lett a címe a bejegyzésnek, hogy a “szakmai fejlődés áldozatai”, de nem csak romboltam, hanem feltöltöttem egy rakás újabb, szebb és jobb keramiciséget, úgyhogy inkább arra fókuszáljunk. 🙂

Nos tehát, az újdonságokkal együtt jár a változás, ami az egyedi megrendeléseket is érinti. Mindig is szerettem új ötleteket megvalósítani, mondhatni a munkám nagy részét a megrendelők által hozott ötletek kivitelezése jelentette, és szerettem/szeretem is a kihívásokat. Minden ilyen sikeres projekt fejlődést jelent. Emellett általában bele tudom magam élni egy-egy szituációba, amikor valaki épp azon igyekszik, hogy egy neki nagyon kedves személynek örömet szerezhessen, és olyankor manó lehetek a Mikulás műhelyében, ünnepkörtől függetlenül. 🙂 Valahogy azt gondoltam, hogy aki idetalál, annak ez természetes, de sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy van aki képes ezzel visszaélni. Úgy gondoltam, hogy a mai fogyasztói társadalomban ha valaki előnyben részesíti ezt az alkotói blogot, és engem keres fel a kérésével, nem pedig egy profi webshopból vásárol, az respektálja a törekvéseimet, és bizalmi alapon le tudjuk bonyolítani az alkotást-vásárlást. Az esetek 99%-ában valóban így is van, és ennek én nagyon-nagyon örülök, köszönöm is Nektek. Mégis akad néha kivétel, ahol hiábavaló volt a belefektetett időm és energiám, és ez engem, mint ahogy gondolom sok hasonló lelkületű alkotótársamat, rendesen el tud szomorítani. Ilyenkor jön a “mit rontottam el” kérdés, agyalás, és az igazságra való rácsodálkozás, ami nem is mindig odaát van, hanem általában az orrunk előtt. És hogy mi volt a konklúzió? Az, hogy mindent mindenkinek nem tudok teljesíteni, nem vagyok kerámiaipari mindenható, illetve nem ismerem a megrendelő kerámiákkal kapcsolatos tájékozottságát. Abban vagyok a legjobb, ami az én stílusom, abban viszont elkészítek szívesen bármit, ami KeraMicis, viszont nemet kell mondanom azokra a megbízásokra, amik ezektől gyökeresen eltérő stílust vagy anyaghasználatot kívánnának.

Azon néhány esetben, amikor nincs egy vágányon az elképzelés, és amit tudok nyújtani, általában a következő van a háttérben:

-technológiai különbségek (öntött, gépi árut nem tudok kézimunkával reprodukálni)

-alapanyag felhasználásból eredő sajátosságok (ez nem porcelán, hanem fazekasagyag, nem tömör, hanem pórusos szerkezetű cserép, főleg vörösre, ritkábban fehérre égőt használok)

-alkati sajátosságok (kicsi vagyok, nem fogok tudni két méteres padlóvázát felhúzni a korongon 🙂 )

-más által kitalált minták követése (nem etikus, még akkor sem, ha az eredeti pl. tengerentúli, és nem szállít ide, az akkor is az ő keze munkája, és amúgy is mindenki a saját dizájnjában jó, maradjunk a kaptafánál 😉 )

Köszönöm, ha elolvastad idáig, igazán nem ijesztgetésnek szántam, de szeretném, ha respektálnák az emberek a kétkezi(és szellemi) munkát, amit mi alkotók egy-egy darabunkba belefektetünk. Ez egy hivatás, amit jól kell végezni, ha bizonytalan projektekre pazarolom az időt, akkor azt pont azoktól a KeraMicis dolgok készítésétől veszem el, amit már sokan megismertek és megszerettek.

Végszóként biztosítanék mindenkit, hogy továbbra is lehet rendelni névre, alkalomra szóló kerámiákat, sőt elő lehet rukkolni új ötletekkel is bátran, csak az a fontos, hogy kiindulópontként a saját eddigi kerámiáim szolgáljanak. Ez vagyok én, ebben vagyok jó, ettől KeraMici ami KeraMici. 🙂 Nézelődni és inspirálódni itt lehet: GALÉRIA

Előző korábbi bejegyzések

%d blogger ezt kedveli: