..na amikor ezt mondom, akkor szoktak visszakérdezni, hogy micsoda?? Meg ott van az arcokon az a félmosoly, hogy már megint pihent vagyok. Pedig kérem szépen, ezt én tudományosan megalapoztam. Van ugye ez a mályvacukor, vagy pillecukor, ami nélkül tök jól elvoltam 34 évig, meg különben sem vagyok édesszájú, úgyhogy nem is érdekeltek igazából soha a …
Miska bácsi(k)
Neeeem, nem a levelesládája, hanem születése. És most nem a szülészetek 60 évvel ezelőtti helyzetéről lesz szó. 🙂 "Hogyan készült" rovatunkban bele lehet kukkantani a hagyományos Miska kancsók készítésébe, legalábbis abba, ahogy én csinálom. Gyorstalpalónk első és legfontosabb lépése, tisztázni, mi is az a miskakancsó, miska, vagy mihók. Ha nincs kéznél véletlenül a Magyar Néprajzi …
Itt vagyok…
...nem kell aggódni, nem hagytam el az agyagot, sem magam, csak sok-sok egyéb esemény és tennivaló akadt körülöttem, és a kézműipar kissé háttérbe szorult. (azaz nem is teljesen, ha a saját kezűleg végzett házfelújítás is kézműves munkának számít, márpedig miért is ne lenne az 🙂 ) Olyan bejegyzés már volt, hogy képekben bemutattam, mik is …
100!
Juhé ünnepelhetünk, már 100-an kedvelik az oldalt! 🙂 Köszönöm nekik, és ebből az alkalomból ajándékot is érdemelnek kedves hűséges olvasóim. Például egy képes beszámolót a nyárról. Mondjuk rájuk is fér, mert nem nagyon koptattam a billentyűzetet a nyáron. (inkább a korongot, és ez így is van rendjén szerintem) Sok beszédnek sok az alja, meg a …
Kísérleti stádium
A manóba...olyannyira kísérleti stádiumban volt a retro pöttyös müzliskészletem, hogy fotózás előtt gazdára talált. 🙂 Tehát elsőre ezt a kísérleti dizájnt sikeresnek minősíthetem. Hogy azért némi képet alkothasson a kedves olvasó, itt egy kép egy ugyanolyan mintás ruhába öltöztetett malackáról: Már ő sincs meg, szóval nagyon menő ez a pirospöttyös, nem hiába a pöttyös az …
Malackaland (online képregény, vagy mi a szösz..)
Kedves Olvasóim! A Kézműves Kerámia (..jelen pillanatban inkább Pihent Agy Művek..) bemutatja a perselymalacok viszontagságos mindennapjairól szóló dokumentum-képregényét (? már ha létezik olyan 🙂 ) Az egész egy kézműves vásárra való készülődéssel kezdődött.... VÉGE
Kézműves foglalkozások 2012
Indul a rendezvényszezon, frissítettem a kézműves foglalkozásokkal kapcsolatos infókat: TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a felhasznált agyag ára. Az elkészített tárgyak hazavihetők. A kész tárgyakat igény …
Étkészletek újratöltve
A gyerekek mindig megmutatják, hogyan tovább, mondhatni segítik a termékfejlesztést indirekt módon. Saját utódaim kedvencei jelenleg a színes figurás, személyre szabott kanalak. Tudtátok, hogy például müzlit nem is lehet másik kanállal enni? 😀 A négyévesem szerint legalábbis. Már a jelenlegi müzlistálkáink létjogosultsága is megkérdőjeleződött az "Anya, mikor készítesz a kanalamhoz illő tálkát?" felkiáltással. Tessék, a …
Eredmény(telen)hirdetés :)
Hát kérem szépen, lezárult a sütipecsét játék, mégpedig a következő eredménnyel: nem volt elég jelentkező. 🙂 Ebből viszont azt a következtetést szűröm le, hogy sok sütipecsét-tulajdonos művel saját konyhakertet. Ebből a nézőpontból valóban nem volt szerencsésen időzítve a nyereményjáték, legközelebb sütögetősebb időszakra hirdetem meg. 🙂 Közben régi-új technikát "vettem elő" a műhelyben: engobos, vésett díszítésű …
T, mint tavasz, tapsifüles, teáskanna……
Na végre nem kell fűteni a műhelyben (sem) így több idő marad korongolni. Vagy nem, mert ha már jó idő van, lehet kertet ásni is például. 🙂 Remélem a sütipecsétes játékra is azért nem érkeznek tömegével a nevezések, mert majdnem mindenki az agrárfejlesztési program részeként az önellátás érdekében ássa a kiskertet. Mint például a Vesd …
