Itt vagyok…

…nem kell aggódni, nem hagytam el az agyagot, sem magam, csak sok-sok egyéb esemény és tennivaló akadt körülöttem, és a kézműipar kissé háttérbe szorult. (azaz nem is teljesen, ha a saját kezűleg végzett házfelújítás is kézműves munkának számít, márpedig miért is ne lenne az 🙂 )

Olyan bejegyzés már volt, hogy képekben bemutattam, mik is készültek időközben, amíg nem értem rá dokumentálni a tevékenységem, úgyhogy ilyen most nem lesz. 🙂 Az elmúlt hetek, hónapok termését rögtön a BOLT-ba töltöm, ott lehet nézelődni.

Itt és most szolgálati közlemények következnek:

-kedden délelőttönként általában újra megtalálható vagyok a hévízi termelői piacon (alkalmanként szombat délelőttönként is, de ez erősen függ a családi eseményektől ) ezentúl facebookon előtte napokban jelzem, kint leszek-e. Itt is le lehet adni megrendelést, át lehet venni neten/telefonon rendelt kerámiát, ha a hévízi átvétel egyszerűbb, kényelmesebb, vagy gyorsabb, mint pl. a posta/futár/műhelybeli találkozó. A piacról itt lehet informálódni: http://www.facebook.com/termeloipiac

-facebookon is fel lehet venni velem közvetlenül a kapcsolatot, ott is lehet rendelni, érdeklődni, konkrét megrendelésnél privát üzenetben elküldöm az elérhetőségeim, tehát személyes adatok nem lesznek publikusak. Itt vagyok: http://www.facebook.com/pages/K%C3%A9zm%C5%B1ves-Ker%C3%A1mia/160218654015498

-továbbra is lehet rendelni bármilyen egyedi elképzelés szerint, illetve ha véletlenül elfogyott a BOLT-ban kiválasztott kerámia, szívesen elkészítem újra, átfutási idő 2-3 hét, figyelembe véve a közeledő téli időszakot (nyáron meleg szeles időben ez általában felére csökken, de fontos tudni, hogy ilyenkor hosszabb határidővel kell számolni)

-noha még október van, közeledik a karácsony, lehet már rendelni karácsonyra!! Azért hívom fel külön erre a figyelmet, mert sokan későn keresnek meg egy-egy amúgy igen ötletes megrendeléssel, de mivel ünnepek előtt megnő az egyedi darabok iránti kereslet, besűrűsödik a munka, sajnos nem tudok minden megrendelést elvállalni. Ha csak a szándék van meg, hogy legyen valami személyre szóló, de nem jön meg az ihlet, szívesen segítek ötletelni is, vagy akár úgy bekalibrálni az ajándékot, hogy különleges is legyen, akár névre szóló, és beleférjen az ajándékozó által rászánt anyagi keretbe.

Készülök még egyéb újdonságokkal is, úgyhogy folyt. köv. , addig is jó böngészést a BOLT-ban. 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: