Azért ez a szakma sem fenékig tejfel, az alábbi esetben még csak stresszmentesnek sem nevezhetem. Ez maradt két hét gondos munkájából égetés után: Ezek kb. 30 cm átmérőjű tálak voltak, mind korongolt. Babusgattam őket két hétig, mert általában a nagy lapos felületek hajlamosak selejteződni, sokszor már száradás közben elrepednek. Ide-oda rakosgattam szerencsétleneket, hogy megfelelő hőmérsékleten …
Virtuális műhelylátogatás 1.
Frissítettem a boltban, jó nézelődést. Most jutott eszembe, hogy azt még nem is mutattam meg, hol készülnek a cserepeim. Nem túl nagy a műhelyem, egyik oldalfalán sorakoznak polcokon a kész és a száradó kerámiák,polc alatt agyagtömbök és mázak. A másik oldalon a korong, fülprés, gyúróasztal, munkaasztal, szerszámok, és egy rakodóasztal. Középen a hátsó falnál a …
Kézművesfoglalkozásról részletesen
Itt a jó idő (néhány zuhés nappal megbolondítva, mint a tegnapi..) elkezdődött a szabadtéri rendezvényszezon, ezért úgy gondoltam hasznos, ha összeszedem amit a foglalkozásokról tudni kell: -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés A foglalkozás …
Új év, Új bejegyzés
Hát ennél fantáziátlanabb címet még nem adtam bejegyzésnek, de sebaj. Minden Kedves Olvasgató Érdeklődőnek Boldog Új Esztendőt kívánok! 🙂 Kicsit döcögősen kezdődik ez a január, igen hideg van, és ez nem igazán ideális műhelymunka szempontjából. Ráadásul a fényképezőgépem is elhalálozott, az új beszerzéséig fotókat sem tudok feltölteni. Azért nem kell megijedni, lesznek új tartalmak, van …
Plakettkészítés műhelytitkok
Sokan azt gondolják, hogy a plakettkészítés valamiféle sorozatgyártás, sablonozás-szerű tömegtermelés. Nos, valóban valamennyire igaz az állítás, mert néha több tucat ugyanolyan darabot kell elkészíteni, de most szeretném demonstrálni, mennyire kézműves dolog ez is, hiszen az első eredeti darabot, illetve a gipsznegatívot teljesen a semmiből kell kézi- és képzelőerővel előállítani. Tehát: képes plakett tutorial következik... 1. …
Frissítés
Juj de rég írtam bejegyzést, szégyellhetem magam. Szerencsére jó mentségem van: nekiálltam dolgozni. Igaziból. 🙂 Mármint elkezdtem a kétkezi munkát. Első nekifutásra a súlyos beteg kemencém igényelt azonnali beavatkozást. Némi felújítás--tetőlemez csere, szigetelés pótlás stb--és ha nem is jobb, mint új korában, de most rendesen működik. Közben persze nagytakarítás, készletek felérése. Kellemes meglepetésként sokkal több …