Nos, hát úgy érzem ideje összefoglalnom majdnem három hónapos kemenceügyi megpróbáltatásaim történetét. Az úgy volt, hogy húszéves jubileumát ünneplő elektromos kerámiaégető kemencém váratlanul beadta a kulcsot. Tette ezt úgy, hogy különösebb előjelekkel nem fárasztotta magát, gondolta úgyis észreveszem hogy eddig és ne tovább….Oké, hát azért látszott külsőleg, hogy nem mai darab, de nagyon vigyáztam rá, és az utolsó pillanatig tökéletes és szépséges égetéseket produkált.
Az első pánikot követően természetesen megpróbáltuk menteni a megfáradt hőst, különböző életmentő beavatkozásokat terveztünk rajta, de sajnos ez az alkotómunka rovására ment, mert mindamellett, hogy a javítás szervezésével ment el az idő, még égetni sem tudtam. Közben kipróbálhattam egy lehetséges utódot is ugyanebből a típusból, de sajnos nem vált be…Végül több javító mesterrel való konzultációt követően arra jutottam, hogy itt az ideje fejlődésre fordítani a rászánt anyagiakat és energiát. Húsz év azért igen tisztességes szolgálati idő manapság, de ezzel zárjunk le egy korszakot, és induljunk a magasabb hőfokok irányába. 🙂
Így aztán a “várakozás az új kemencére” című fejezet következett, mert azért ez nem úgy megy, mint a zoknibeszerzés sajnos, hogy elmegyek és hazahozok egy kényelmes darabot. 🙂 Szerencsére nagyon kedves és segítőkész ügyintézővel kerültem kapcsolatba, viszonylag rövidebb határidővel stoppolhattam le az ideális jövendőbelit. Azt gondolhatná az ember, hogy ezután jön a hátradőlés és optimista tervezgetés, de neeem…. 😀
Azért addig is sütögettem, de csak ilyet:
Szóval a kemence megérkezett, nagy lendülettel nekiláttam az ismerkedésnek, de azért ebbe az elektromos hálózatnak is volt némi beleszólása, úgyhogy újabb izgalmas (a villanyszerelőnek pedig rendkívül mozgalmas) napok következtek. Végül helyreállt a világ rendje–gondoltam naivan–vadiúj varázsdobozommal szárnyalni fogok, csak beteszem a cuccot, és kiveszem az eddigieknél még sokkal-sokkal szebben….Ééés itt jön a fékcsikorgás effekt, majd az orcára hullás, hogy hát ez pont olyan, mint amikor a Trabantból anno átültem a Nissanba. (gondolom van akinek szintén megvolt, amikor reflexből a kormány környékére nyúltunk váltáskor 😀 ) Más programszabályzó, más rakodási szisztéma (mert ez kerek felültöltős, amaz meg szögletes elöl nyílós volt) más vezérlés, satöbbi…
Meleg az van benne, az biztos:
Végülis nézhetném úgy is, hogy nosztalgiából újraélhettem a tanulóéveimet, amikor próbaégetéssel próbaégetés hátán próbáltam kitapasztalni, melyik máznak mi a tuti kemence-beállítás. Úgyhogy most kísérletezek teljesen elmélyülve a dologban, alakulnak a mázaim, és nemsokára a magasabb hőfokok felé vehetem az irányt.
A végére egy “ilyen volt-ilyen lett” fotót tudok prezentálni : (felhívom a figyelmet, hogy a háttérben a dédmamámtól örökölt fehér faládikó azért örök 😉 )
KeraMici 