Nem pedig házisárkány, mert az ugye mást jelent. A házi sárkány szerintem amolyan házi őrző-védő figura, a házisárkánnyal ellentétben, ami mint tudjuk, kellemetlen nőismerősök becéző elnevezése. Szóval még a nyáron készítettem egy házi sárkányt. Nagy kihívás volt, köszönet érte a megrendelőnek. Amúgy is sárkánymániás vagyok, de (vagy éppen ezért) soha nem mertem nekiállni sárkányt készíteni. …
Hangulatba jöttem
Pedig nem vagyok nagy halloween rajongó, illetve nem ebben nőttem fel, mint a mai gyerekek. Nekünk annak idején újdonság volt, azt hiszem angolos tanulmányaink során kerültünk vele először kapcsolatba, ha jól emlékszem. Tök jó hangulatos dolog, de alapvetően nem honos ünnep, szóval felnőttként annyira nem erőltettem a halloween dekort, meg miegymást. Nálunk inkább sütőtök kultusz …
Mályvacukor pirító
..na amikor ezt mondom, akkor szoktak visszakérdezni, hogy micsoda?? Meg ott van az arcokon az a félmosoly, hogy már megint pihent vagyok. Pedig kérem szépen, ezt én tudományosan megalapoztam. Van ugye ez a mályvacukor, vagy pillecukor, ami nélkül tök jól elvoltam 34 évig, meg különben sem vagyok édesszájú, úgyhogy nem is érdekeltek igazából soha a …
Kísérleti stádium
A manóba...olyannyira kísérleti stádiumban volt a retro pöttyös müzliskészletem, hogy fotózás előtt gazdára talált. 🙂 Tehát elsőre ezt a kísérleti dizájnt sikeresnek minősíthetem. Hogy azért némi képet alkothasson a kedves olvasó, itt egy kép egy ugyanolyan mintás ruhába öltöztetett malackáról: Már ő sincs meg, szóval nagyon menő ez a pirospöttyös, nem hiába a pöttyös az …
Malackaland (online képregény, vagy mi a szösz..)
Kedves Olvasóim! A Kézműves Kerámia (..jelen pillanatban inkább Pihent Agy Művek..) bemutatja a perselymalacok viszontagságos mindennapjairól szóló dokumentum-képregényét (? már ha létezik olyan 🙂 ) Az egész egy kézműves vásárra való készülődéssel kezdődött.... VÉGE
Tavaszi sütipecsét-játék!!
KEDVES SÜTIPECSÉT-TULAJDONOSOK! Nyereményjátékot hirdetek! Ha van már sütipecséted, akár vásároltad, akár ajándékba kaptad, már biztosan többször többféle keksszel is kipróbáltad. Itt az idő egy kis megmérettetésre, most húsvéti mintával ellátott sütipecsétet nyerhetsz! Ilyen pecséted még biztosan nincsen, mert ezeket most készítettem először, de ha szerencséd lesz, kiegészítheti a készletedet. 🙂 (az ajándék keksznyomdázó mintája még …
Made in Völgyzugoly
Meséltem már, hogy mennyire fantasy-megszállott vagyok? Biztos nem, bár aki ismer, az úgyis tudja, és azt úgysem lepi meg, hogy miket ötlöttem ki már megint. 🙂 Völgyzugolyt nyilván nem kell bemutatni senkinek aki ismeri a Gyűrűk Ura világát, aki meg esetleg még nem (ugye ilyen nincs? ) az gyorsan olvassa el, csak három kötetes. Régebben …
Ehetetlen sütik
Hát kérem szépen, összeházasítottam a korábban emlegetett cukrászatot és kerámiamesterséget. Mégpedig úgy, hogy ehetetlen sütiket sütöttem. Bár valószínűleg ez már másnak is sikerült, sőt nekem sem most először, ez mégis kicsit különlegesebb, mert ez agyagból van. 🙂 Ez lett eddig a legszebb karácsonyi sütim, és még meg sem romlik: Tudom léteznek itt-ott egyik-másik multinál öntött …
“Katicabogár”
Ez olyan találó név a frissen sült reggelizőkészletemnek, nem? Most ez a szívem csücske, ami azért veszélyes, mert nem akarok majd megválni tőle, ami valljuk be, megélhetési szempontból nem szerencsés. 🙂 Sokáig nem volt igazi piros és fekete mázam, eddigi kísérleteim valahogy nem voltak az igaziak. Persze meg lehetett volna oldani, mert olyan gyönyörű mázak …
Házszámgyár
Nem gyártok sorozatban házszámokat, nincsen saját házszámtábla-design, amit én találtam ki, de néha mégis kapok ötletes megrendeléseket, és akkor teljesen a vevő elképzelése alapján kreálok táblákat. Mint például ezeket: Az árakat a kért dekor munkaigényessége, és a méret befolyásolja, de alapvetően bármilyen árfekvésben ki lehet hozni minőségi, szép táblákat fagyálló samottos agyagból, mázasan. A fenti …
