Nektek köszönhetem…

Manapság a közösségi médákon keresztül gyorsan és több emberhez eljut egy-egy ünnepi üdvözlet, köszöntés, köszönet, hosszabb honlap cikket talán csak akkor ülünk le olvasgatni, ha tényleg van időnk hátradőlni, és ráérősen egy kávé, tea mellett befogadni az adott irományt. Ennek ellenére természetesen itt is megköszönöm Nektek a tavalyi évet, munkát, ötleteket, feladatokat, az érdeklődést! 🙂 …

Ti kértétek-2018.

Egy kis tavalyi galériával szeretnék mindenkit szeretettel köszönteni az új évben. 🙂 Köszönöm, hogy sok kreatív feladattal láttatok el 2018.-ban is. Néha ugyan ki kellett lépnem a jól megszokott -és főleg cicás- komfortzónámból, de nem bánom, mert ezáltal is fejlődtem, a megszerzett tapasztalatokat pedig majd jól felhasználom az idei új projektekhez. 🙂 A válogatás persze …

Kényszerpihenő

Hmm, fura egy szó ez, hiszen a pihenő pozitív szó, a kényszer az meg egyértelműen negatív, szóval ezek így egyben, hááát...És most mégis idevaló, mert olyan hideg van, hogy az egész műhely kockára fagyott, egyszerűen lehetetlen annyira felfűteni, hogy kényelmetlenség nélkül dolgozhasson az ember. Kicsi, kedves, színes, de minden vintage bája ellenére, hát igen...hideg. Úgyhogy …

Újraalkotás

Mostanában gyors egymásutánban kaptam pár olyan megrendelést, amikor egy régi eltört, repedt kerámiát kellett reprodukálnom. Igazából nem sokkal nehezebb, mint képről megalkotni valamit, sőt abból a szempontból még könnyebb is, hogy ha kézbe foghatom esetleg az eredetit, akkor rögtön látom, milyen anyagokkal, milyen technikával készült. Persze tökéletesen lemásolni nem lehet más munkáját, főleg nem egy …

Köszönet és köszöntés

Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak, vásárlómnak, megrendelőmnek, érdeklődőnek! Ez volt a köszöntés, és köszönet is jár mellé a vásárlásokért, megrendelésekért, ötletekért, értékes visszajelzésekért, és együttműködésért. Volt sok nehéz feladat, volt amelyiktől tartottam, volt ami könnyűnek indult, ám a fizika-kémia és a szakma egyéb sajátosságai folytán problémás lett. Aztán volt nagyon sok olyan is, …

A betyár mindenit!

...hogy már megint milyen rég frissítettem. Hát igen, idén nem volt túl igazságos, hogy húsvétig tartott a tél, aztán meg hirtelen bekapcsolták a tavaszt, aztán csak kapkodta a fejét az ember lánya, hogy most akkor kertet ássunk, fazekaljunk, adminisztráljunk, blogoljunk, vagy hogyis??? Kezdem remélni, hogy utolérem lassan magam, legalábbis kevesebbszer alszom el a laptopra borulva. …

Cserép-turkáló

Bizony, ilyen is van nekem. De nem kell megijedni, nem azt jelenti, hogy összetört bögrék romjai között kell kutakodni. Néha átnézem a "cserepeim", és ami kis hibás, de használható, vagy régebbi széria utolsó darabja, esetleg csak egyszerűen már nem tetszik nekem, azokat leárazom. Szóval olyan mint egy turi, nekem már útban van, de lehet, hogy …

Itt vagyok…

...nem kell aggódni, nem hagytam el az agyagot, sem magam, csak sok-sok egyéb esemény és tennivaló akadt körülöttem, és a kézműipar kissé háttérbe szorult. (azaz nem is teljesen, ha a saját kezűleg végzett házfelújítás is kézműves munkának számít, márpedig miért is ne lenne az 🙂 ) Olyan bejegyzés már volt, hogy képekben bemutattam, mik is …

100!

Juhé ünnepelhetünk, már 100-an kedvelik az oldalt! 🙂 Köszönöm nekik, és ebből az alkalomból ajándékot is érdemelnek kedves hűséges olvasóim. Például egy képes beszámolót a nyárról. Mondjuk rájuk is fér, mert nem nagyon koptattam a billentyűzetet a nyáron. (inkább a korongot, és ez így is van rendjén szerintem) Sok beszédnek sok az alja, meg a …

%d blogger ezt szereti: