Sokat mentegetőzöm a ritka frissítések miatt, de hát nyár van, programok, Balaton, turisták, satöbbi. Túl vagyok egy sikeres "foglalkoztatós" napon, ami azért is volt nagy kihívás, mert egyrészt sok-sok előkészületet igényelt, másrészt 150 táborozó gyereket kellett összeagyagoznom. 🙂 Az előkészületeket az jelentette, hogy többszázas nagyságrendben kellett előre elkészítenem plaketteket, egyszer égetett apróságokat, amiket a lurkók …
Kézművesfoglalkozásról részletesen
Itt a jó idő (néhány zuhés nappal megbolondítva, mint a tegnapi..) elkezdődött a szabadtéri rendezvényszezon, ezért úgy gondoltam hasznos, ha összeszedem amit a foglalkozásokról tudni kell: -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés A foglalkozás …
Táboros korongozás
Korongozás táborozó gyerekekkel.
Hosszú szünet után….
Mármint nem nyári szünet után, abban még nyakig vagyunk, csak hát nem írtam jó ideig. Ami nem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit. Munka az van. Bepótolandó a lemaradást beszámolok időrendben: Május-Június: ez ugye a ballagások, évzárók ideje, be is futott pár kérés ismerős anyukáktól, hogy segíteni kellene ajándék ötletekben a tanító/óvónéniknek. A lényeg persze, hogy akármi …
