Idén nyáron ismét lesz napközis kerámiatábor gyerekeknek! 🙂 Tudnivalók, információk: -Idén egy turnus indul, 2025. június 23.-27.-ig, hétfőtől péntekig. -Egész napos program, 9-16 óráig, tízórai, meleg ebéd, és uzsonna biztosított -korongozás, lapnyújtás, formázás, agyagozás, festés, kézműveskedés -nagy füves udvar, zárt kert, lesz lehetőség szabadban is játszani -a kézműveskedés mellett egyéb játékos, pihenős programok HELYSZÍN: Balatonfenyves, …
Műhelyköltözés 2024
Négy év után ismét költözött a műhely. Szemfülesebb olvasók, netán törzsvásárlók és közelebbi ismerősök nyilván észrevették, de gondoltam megemlítem azért kicsit bővebben is. Tehát 1998-tól egész a covid idejéig Balatonfenyvesen működtem , aztán egy pályázatnak köszönthetően 2020-ban költöztem először a műhellyel Balatonkeresztúrra. Nagyobb, világosabb, frekventáltabb hely volt, szép és jó, jól éreztem magam ott. Aztán …
NAPKÖZIS TÁBOR 2024 JELENTKEZÉS
Kedves érdeklődők, idén két alkalommal lesz lehetőség összemaszatolni magatokat agyaggal. 😀 Turnusonként hétfőn-kedden-szerdán fazekaskodunk együtt, 9:00-12:30 között. HELYSZÍN: Balatonkeresztúr, Iskola utca 4/N IDŐPONTOK: 2024. július 8-9-10. (jelentkezési határidő június 30.) 2024. augusztus 5-6-7. (jelentkezési határidő július 28.) 30.000.-ft/3 nap ( tízórai biztosított, ételérzékenységet egyeztetjük) TUDNIVALÓK: -lehetőség van idén is arra, hogy csak 1 vagy 2 napra csatlakozzon …
Egyéni foglalkozások 2023
Igaz már nyár közepe van, de sokan érdeklődtetek, így kiteszem a tudnivalókat az egyéni foglalkozásokkal kapcsolatban. Mivel az árak továbbra sem változtak-ez a jó hír- ezért ki is ment a fejemből, hogy frissítsem a bejegyzést. SZOKÁSOS FOGLALKOZÁSI TUDNIVALÓK, ÁR 2023: Kézműves foglalkozásokat egyedileg egyeztetett bejelentkezéses alapon szoktam tartani, rugalmasan igazodva az igényekhez. Balatonkeresztúron van a …
NAPKÖZIS TÁBOR 2023 JELENTKEZÉS
Ismét szeretettel várok minden 6 évét betöltött gyerkőcöt a KeraMici kerámia táborba! A táborban a kerámiakészítés, agyagozás, korongozás, kerámiafestés lesz a középpontban, idén kicsit új formában. Egész napos helyett fél napos foglalkozásokat tervezünk, mert a tavalyi év tapasztalatai alapján itt a vízparton délután már vonzóbb a strand, mint a műhely 🙂 illetve ha a gyerkőc …
Foglalkozások GYIK
Elmúlt egy újabb nyári szezon, az elsőt "toltuk le" az új műhelyben, ennek örömére összeszedtem egy csokorba, milyen kérdések merültek fel leggyakrabban ezzel kapcsolatban: -Csak nyáron lehet jönni korongozni? Most már egész évben lehet jönni foglalkozásra, kivéve a Karácsony előtti hajrát, amikor sok a határidős megrendelés, illetve az ünnepek után, amikor ki kell azt pihennem. …
Ajándékozz élményt!
Talán emlékeztek rá, tavasszal beszámoltam új kollégám, Shimpo érkezéséről. 🙂 Shimpo egy kis mobil korongozógép, kb. 10 kg körüli súllyal, halk hanggal és stabil, erős működéssel. Nagyon szeretjük a megbízható kis japán munkatársat, ő végre lehetővé tette, hogy nyáron sok vidám korongozós foglalkozást tarthattam. Meg is lepett, hogy mekkora érdeklődés volt erre a lehetőségre, így …
Kézműves foglalkozások 2019
2019-ben megújult formában kínálok kézműves foglalkozást a nyárra, az idei jelszavam lehetne például, hogy "Korongozást mindenkinek!" 🙂 Műhelyem ugyanis egy japán "kollégával" bővült, ő itt Shimpo, a mobil asztali korongozógép: Shimpoval nagyon hamar összebarátkoztunk, vele könnyebb dolgom van kis mérete és könnyű súlya miatt, így egyszerűbb a korongozó foglalkozások és kitelepülések levezénylése. Idén tehát …
Szorgalmas szezon
Ez most egy nagyon többértelmű cím, kérem szépen. Sok mindent meg fog magyarázni, de legalábbis én jól megmagyarázom, hogy miért telt el ismét több mint két hónap az utolsó bejegyzés óta. Azt már rendszeres olvasóim tudják, hogy itt Balatonon kicsit olyan az élet, mintha fél lábbal egy másik bolygón élnénk: egyrészt ott a szeptembertől májusig …
Tarkabarka ménes
Bizony, lassan már kliséként emlegetem, de tény, hogy az alkotás sokszínűségének csak a fantázia szab határt. Na most ugye ha ragaszkodunk hozzá, hogy a lovak "lószínűek", akkor elég hamar kimerülnek a variációs lehetőségek. Persze nem azt mondom, hogy a lovacskáknak okvetlenül tobzódniuk kellene egyes ismert rajzfilmek rikító színeiben, de van út a kettő között is. …
