…avagy kerámiák természetes élőhelyükön. 🙂
Lehet hogy már írtam arról érintőlegesen, hogy néha akkor látom csak, mennyire sikerült jól egy-egy kerámiám, amikor meglátom az új tulajdonosánál használatban.
Igen érdekes dolog ez, mert hiszen egy tárgyon több hétig is dolgozom, mondjuk egy átlag darabot az átlag két hét alatt amíg elkészül, nagyjából hússzor kézbe fogom legalább. Ezalatt kiderül, hogy jó-e a formája, nincs-e rejtett hibája, olyan-e a színe amilyennek lennie kell, megfelelő-e a máz vastagság, nincs-e hajszálrepedése, ésatöbbi. Szóval az ember azt gondolná, újat az az edény már abszolút nem tud mutatni pedig de…. 🙂 Mert én minden kerámiát ugyanabban a környezetben látok, arra törekszem, hogy a lehető legtökéletesebben meg tudjam alkotni, de használni már nem én használom. Ezért óriási élmény, ha például utólag felszerelve megnézhetem mondjuk a lámpabúrát ott, ahová megálmodták.
Egy tányér sokkal hétköznapibb dolog, nem szoktam őket kipróbálni, 20 év tapasztalata alapján úgyis tudom, amint kézbe veszem, hogy megfelelő-e. ( csak a kicsit “bibist” viszem haza magamnak 😀 ) Így aztán nagyon megörültem, amikor olyan fotókat kaptam, ahol a tányérok bekerültek természetes környezetükbe, és megmutatták az igazi arcukat. Ezek a képet tényleg magukért beszélnek, úgy egy az egyben egy kis galériában mutatom meg őket, köszönet értük Juditnak, a tányérok tartalma és a fotók szépsége is neki köszönhető: Judit’s Play & Patisserie
KeraMici 