Mindjárt itt a karácsony!

Nem, nem lapoztam kettőt a naptárban, hanem okulva az előző évek tapasztalataiból, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ne hagyjuk az utolsó pillanatra az ajándékozás problémakörét. Igen, problémakör lesz belőle az utolsó hetekben, mert tuti nem találunk olyan dolgot, amit a célszemélynek elképzeltünk, biztos, hogy amit kinéztünk elfogyott, és 100% hogy nem lesz belőle holnapra. És akkor jól beleesik az ember abba a csapdába, hogy gyorsan vesz valamit, csak hogy legyen mégis valami ajándék, amiről sejti, hogy nem igazából ez az illető szíve vágya. Persze így a végén a megvásárolt dolog jobb esetben a szekrény mélyén, rosszabb esetben a vaterán vagy neadjisten a kukában végzi. Én is jártam már így, ezért idén például egy-két novemberi szülinapi ajándékot már augusztusban megvettem, mert megláttam, és tudtam, hogy odáig lesz tőle a megajándékozandó személy. Nem mellékesen jelentős összegeket lehet így megspórolni, mert az ünnepek előtt mindennek felveri a megnövekedett kereslet az árát, még akkor is ha történetesen akcióként van meghirdetve. (tisztelet a kivételnek) Főleg ha olyan szerencséje van az embernek, hogy egy nyári kiárusításon 90%-kal olcsóbban jut az adott ideális ajándékhoz.( például én. 🙂 )

Ezért mindenképpen érdemes előre gondolkodni. Sokszor kapok olyan megkereséseket karácsony előtt néhány nappal, hogy holnaputánra kellene egy komplett 12 személyes karácsonyi étkészlet, vagy 30 darab feliratos bögre munkahelyi ajándékként a kollégáknak. Bármennyire szeretnék minden kívánságot teljesíteni, tündérképzőbe sajnos nem jártam, és az ilyen rendelések messze meghaladják a szakma korlátait. Egyrészt frissen korongolt daraboknál téli időszakban min. 10-14 nap száradási idővel kell számolni, plusz díszítés és kétszeri égetés. Másrészt ha van is félkész, egyszer égetett darab az adott kerámiából, a díszítés, és a kemence fűtési-hűlési ciklusa minimum két napot igénybe vesz, plusz számolni kell általában postázási idővel is. (ami szintén belassul kicsit ünnepek előtt)

No, végre a sok magyarázat után a lényegre térek: MÁR MOST LEHET RENDELNI KARÁCSONYRA KERÁMIÁT! A fizetés természetesen lehet személyre szabott, igyekszem igazodni a megrendelő igényeihez. Pl. lehet rendelni most, de későbbi fizetéssel és postázással. Ha nem személyre szóló, általánosabb darab, akkor előleg nem szükséges. Speciális megrendelésnél előlegben egyezhetünk meg, akár úgy, hogy a vételár fennmaradó része a vásárló által meghatározott időben történjen, és ezt követően postázok. Ha a vásárló rendel, és azonnal kifizetné, de később szeretné átvenni, az is lehetséges, illetve szívesen teszek félre meglévő kerámiát, ha pont az tetszik, de későbbre kérné. Megbízhatóság tekintetében ellenőrizhető vagyok a Meska kézművesportálon, itt: http://www.meska.hu/Feedback/index/16790/1

Jöjjön egy kis kedvcsináló ajándék-ügyben. Az alábbi ajándékok koprodukcióban készültek Orsival, aki sok más mellett a Kanalak Mestere (meg a kés-villáé is) egyszóval verhetetlen süthető gyurmából (is). 🙂

Domború mintás müzlis tálka, hozzáillő kanállal 2800.-Ft/szett

Domború mintás müzlis tálka, hozzáillő kanállal 2800.-Ft/szett

Ez a szett egy cukrászmesternek volt meglepetés ajándék, aki mindenféle színű és ízű macaronokat készít.

Domború mintás müzlis tálka hozzáillő kanállal 2800.-Ft/szett

Domború mintás müzlis tálka hozzáillő kanállal 2800.-Ft/szett

Ez pedig egy rendkívül vidám és színes egyéniségnek a szülinapjára készült.

Persze nem csak müzlistál-kanál párosítás rendelhető, volt tányér-bögre-kanál-villa, és komplett gyerek étkészlet-evőeszköz kombináció is, mint az alábbiak:

Macis szett

Macis szett

DSCF3590

És itt van a csupa nagybetűs Karácsonyi Étkészlet is. Az első készlet már gazdára is talált, Erzsébet személyében. Saját elképzelései szerint készítettem el neki a szettet. Minden elismerésem Erzsébeté, már tavasszal megkeresett a terveivel, így neki biztosan nyugodtabban telik az ünnepi készülődés időszaka. 🙂

Karácsonyi tányér hozzáillő evőeszközzel. Tányér 1400.-Ft/db; evőeszköz 1000.-Ft/db. Több darab esetén kedvezmény!

Karácsonyi tányér hozzáillő evőeszközzel. Tányér 1400.-Ft/db; evőeszköz 1000.-Ft/db. Több darab esetén kedvezmény!

Karácsonyi minta festegetése júliusi kánikulában. :)

Karácsonyi minta festegetése júliusi kánikulában. 🙂

Egy kis lábjegyzet hasonló szettek rendeléséhez:

-müzlistál egyszerűbb kivitelben, esetleg festett felirattal 1000.-Ft/db

-tányérok egyszerűbb mintával/felirattal 1000.-Ft/db (lapos, mély, sütis egyaránt)

-bögre egyszerűbb mintával/felirattal 1200.-Ft/db (2-3 dl)

domború mintás müzlis, vagy bögre 1800.-Ft/db

karácsonyi festett fagyalos mintás tányérok engobos alapon (ld. kép) 1400.-Ft/db (lapos, mély ,sütis, müzlis is)

karácsonyi fagyalos, engobos bögre 1500.-Ft/db

-evőeszközök 1000.-Ft/db (készleteknél, és több darabnál kedvezmény!)

A karácsonyi mintánál a tányérra még egy fehér plusz réteget kell felvinni-ez az engob, hogy a festésnek megfelelő alapot adjon. Erre jön a kézi festés (sablon nélkül), plusz a máz, ez emeli meg a költségét. Az egyedi elképzeléseknél előre tudunk egyeztetni, hogy a kívánt minta milyen technikával valósítható meg, eszerint alakul az ár. Tehát senki sem kap zsákbamacskát (pedig lehet hogy vásárra vinni kellene….), minden költség előre kalkulálható, úgyhogy tessék bátran megkeresni, bármilyen elszállt ötlet merül is fel. 🙂

Reklámok

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Valentin-Bodor Zsuzsi
    okt 07, 2013 @ 16:49:14

    Örülök, hogy nem csak én vagyok ilyen “villám lánya” típus. Szégyen nem szégyen én már belekezdtem a szokásos mézeskalács projektembe és a sütipecsétjeimre is egyre többet pillantgatok. Előbányászni nem kell őket, mert olyan csoda gyönyörűek, hogy folyamatosan szem előtt vannak a konyhám díszeként:-)

    Válasz

    • Cecameca
      okt 08, 2013 @ 08:29:56

      Nem szégyen az, ha az ember lánya előre gondolkodik. 🙂 Sok kapkodás, meg idegeskedés megspórolható, ha nem hagyunk mindent az utolsó hetekre/napokra. Szerintem egyébként ha sietős hajrá van a végén, akkor ki sem lehet igazán élvezni az adventi időszakot, pedig derűs várakozásról kellene szóljon, nem pedig a “jaaajnemkészülökelelrontottamnincsajándékholazünneplőm” görcsölésről. Olyan rossz, ha ez ember előtte agyonhajtja magát, aztán az ünnepre meg csak leereszt,nem tudja átérezni a hangulatot.
      Sütipecsét-ügyben még készülök ám újdonságokkal! 🙂 Nagyon örülök, hogy ennyire tetszenek.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: