Még egy kis sütnivaló…

..na persze sütipecséttel. Ígértem már egy ideje bejegyzést arról, hogy milyen tapasztalatok, eredmények születtek/születnek időközben a sütipecséttel kapcsolatban. Nos igyekeztem egyrészt tovább kísérletezgetni velük, másrészt összegyűjteni vásárlók, megrendelők tapasztalatait.

Általánosságban erre a “szakterületre” (mármint a mintázott kekszkészítésre) is igaz az, hogy gyakorlat teszi a mestert. Magának a keksztésztának a sajátosságait is meg kell szokni, illetve a pecsét ideális használatát is ki kell kísérletezni. Én a pecsétkészítés előtt szinte soha nem sütöttem kekszet, valahogy a muffin volt a favorit, és elég nehéz volt átállni a keksztésztára, megszokni, megtapasztalni az ideális állagot, keménységet. Úgyhogy az első szériák közt volt jó pár elég szégyenletesen kinéző, és persze a pecsétet hibáztattam, biztos azt véstem túl vékonyan-túl vastagon-túl mélyen-túl sekélyen, ésatöbbi. Szóval először is cukrász édesapám korrepetált linzergyártásból, és tesztelte a pecséteket is.

Egyébként ennek a kísérletezős időszaknak is megvan a szépsége: ami nem sikerül szépre, azt is meg lehet enni, nem veszik kárba. Szerencsére a finomságukkal nem volt gond, úgyhogy a család lelkesen támogatta minden próbálkozásomat. 🙂

A másik saját tapasztalat, hogy az alapanyagokon is rengeteg múlik. Nekem például a margarin nem jött be, mondjuk amúgy sem szeretem, de kipróbáltam, hogy megoszthassam a tapasztalatot. Még a legolcsóbb hipermarketes vajakkal is szebb tartású kekszet lehet kreálni, mint margarinnal. Sarkalatos a cukor is, célszerű porcukorral készíteni, az simább felületet ad, szebben kirajzolódik a minta.

Előfordul, hogy ragad a pecsét a tésztára, erre hallottam olyan megoldást is, hogy olvasztott vajba kell mártani közben, de halványan liszttel megszórt tésztára nyomva is elkerülhető a ragaszkodás. Minél többet van gyurmázva a tészta-főleg ha gyerekekkel pecsételünk, és százhúszszor gyúrjuk vissza a széleket 🙂 -annál inkább előfordulhat a ragadás, mert közben egyre lágyabb lesz az anyag. Ez egyébként úgy is elkerülhető, ha a tésztát kicsit vastagabbra nyújtjuk, mint amilyenre a kész kekszet szeretnénk, mert akkor nem kell akkora erővel rányomni a pecsétet, nem ragad a tészta a vésetbe, a végeredmény pedig a nyomás miatt úgyis vékonyabb lesz.

Mi először kisodorjuk lappá a tésztát, aztán pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk, majd megnyomdázzuk őket. De lehet úgy is, hogy kb. diónyi gombócokat formázunk, és azokat lapítjuk le a pecséttel; vagy az egész tésztát hengerré sodorjuk, egyforma vastag korongokat vágunk le késsel belőle, és azt mintázzuk.

Általában a keksz és linzerreceptek írnak egy kis pihentetést a tésztának, de mivel kisgyerekeknél a  lelkesedés ritkán párosul türelemmel (minek pihenjen a tészta, elfáradt, amíg gyúrtuk?) ez kihagyható, én nem vettem észre különbséget a “kipihent” és az azonnal megnyomdázott verziók között. 🙂

Most pedig mazsolázok a felhasználók által küldött visszajelzések között, ezúton is nagyon köszönöm minden kedves sütipecsét-tulajdonosnak, hogy megosztotta az eredményeit:

Egyedi megrendelésre készült saját logóval ellátott pecsét is, erre lehet olvasni róla: http://kisviragvilag.blogspot.hu/2013/01/witzl-sutigyar.html

Legnagyobb karácsonyi meglepetésem pedig Csokiparány Csengétől kaptam: Sütimizéria 2. című receptes könyvecskéjében szerepel általam készített pecséttel díszített keksz. 🙂 Itt a weboldala, sok-sok mesés finomsággal: http://csokipari.hu/

Sajnos a fotót nem tudom linkelni, a könyvecskében nyomtatott formában a 38. oldalon látható a Marlenka keksz receptjével.

Még távolról sincs vége, a tél végi betegeskedések ugyan engem is ledöntöttek a lábamról, de tele vagyok ötletekkel, várható még egy és más sütipecsét fronton.

FRISSÍTÉS: kipróbáltam a pecséteket úgy is, hogy marcipánmasszából golyót formáztam, ujjal kicsit ellapítottam, és rányomtam a mintát. Nagyon tuti lett, jól mutat muffin tetején díszítésnek. (technikai információ: meg kellett icipicit liszteznem a marcipánt, mert ragadósabb, mint a keksztészta) Íme az eredmény: