Kézműves foglalkozások 2013

Jó hír: idén is lesz nyár, időjárástól függetlenül, és a gyerekek mindig lelkesen szeretnek ügyeskedni, ahogy a tapasztalatom igazolja, szintén időjárástól függetlenül. Még jobb hír: az eddigi árak is nagyjából változatlanok. TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos …

Hajtás

Már azt hittem, decemeberi bejegyzésem nem is lesz az idén. Merthogy akkora hajtás lett az év utolsó hónapja, hogy magam is alig hiszem. Ezért persze köszönettel tartozom a sok kedves és fantáziadús megrendelőnek, akik tényleg szívvel-lélekkel azon voltak, hogy valami igazán egyedit és különlegeset adjanak karácsonyra. Remélem tudtam segíteni és sok helyen lesz meglepetés és …

Kitavaszodtam…

...és ennek megfelelően vidámabb, világosabb megjelenésre váltottam. 🙂 Remélem tetszik. Igazság szerint a tavasz azzal is jár, hogy mivel jó az idő, többet vagyok a műhelyben, és kevesebbet gép előtt. Ennek tudható be a friss bejegyzések megritkulása. Aztán amikor végre nekiülök, nem győzöm magam utolérni az elmaradásokkal. Mint például a húsvéti rendezvények képei:  Miközben a …

Programok, vásárok

Ahol megtalálható leszek: DEC. 11.-12. Adventi vásár, Keszthely, sétálóutca DEC. 15. szerda délután Balatonmáriafürdő-alsó, Közösségi Ház, du. 17.00- Kézműves délután                   Karácsonyi díszek készítése, ingyen hazavihetők, vásárlási lehetőség minden kerámiámból DEC. 18.-19. Adventi vásár, Keszthely, Sétáló utca További időpontokat később frissítek!