Vissza a műhelybe

Véget ért a balatoni szezon, már nincs teltház a szálláshelyen, a héten indult is a műhelymunka. 🙂 Természetesen lehet még jönni pihenni is, de általában ilyenkor hét közben már csend van a nyaralók többségében. Szóval belevetettem magam a munkába, de szó szerint, konkrétan már szerdán péntek érzésem volt, úgy elfáradtam. 😀 A nyáron felvett rendelések …

Nyári üzemmód

Szolgálati közlemény: a kerámiaműhely július-augusztusban a nyári szezon miatt korlátozottan üzemel, ugyanis mivel balatoni szálláshely is vagyunk, amíg vendégeink vannak, addig nem zavarjuk őket mindenféle zajos fazekaskodással (hacsak nem kifejezetten a saját szórakoztatásukra kérik 😃 ). Foglalkozásra előre egyeztetett időpontokban még van lehetőség, keressetek bátran! A Meska boltomat úgy érinti a változás, hogy július-augusztusban csak …

Napközis tábor 2025

Idén nyáron ismét lesz napközis kerámiatábor gyerekeknek! 🙂 Tudnivalók, információk: -Idén egy turnus indul, 2025. június 23.-27.-ig, hétfőtől péntekig. -Egész napos program, 9-16 óráig, tízórai, meleg ebéd, és uzsonna biztosított -korongozás, lapnyújtás, formázás, agyagozás, festés, kézműveskedés -nagy füves udvar, zárt kert, lesz lehetőség szabadban is játszani -a kézműveskedés mellett egyéb játékos, pihenős programok HELYSZÍN: Balatonfenyves, …

2025 és a tervek

Boldog Új Évet mindenkinek, csapjunk is bele a lényeges mondanivalóba, ami az idei évet illeti. 🙂 A műhelyköltözéssel megváltozott kissé az év munkarendje, de nem is baj, legalább tudjuk mire számíthatunk. Nézzük mik a tervek: -az idei gyerektábort várhatóan június utolsó hetére tervezzük, ez az egy turnus lesz csak, viszont megfontolás alatt van, hogy újra …

Műhelyköltözés 2024

Négy év után ismét költözött a műhely. Szemfülesebb olvasók, netán törzsvásárlók és közelebbi ismerősök nyilván észrevették, de gondoltam megemlítem azért kicsit bővebben is. Tehát 1998-tól egész a covid idejéig Balatonfenyvesen működtem , aztán egy pályázatnak köszönthetően 2020-ban költöztem először a műhellyel Balatonkeresztúrra. Nagyobb, világosabb, frekventáltabb hely volt, szép és jó, jól éreztem magam ott. Aztán …

NAPKÖZIS TÁBOR 2024 JELENTKEZÉS

Kedves érdeklődők, idén két alkalommal lesz lehetőség összemaszatolni magatokat agyaggal. 😀 Turnusonként hétfőn-kedden-szerdán fazekaskodunk együtt, 9:00-12:30 között. HELYSZÍN: Balatonkeresztúr, Iskola utca 4/N IDŐPONTOK: 2024. július 8-9-10. (jelentkezési határidő június 30.) 2024. augusztus 5-6-7. (jelentkezési határidő július 28.) 30.000.-ft/3 nap ( tízórai biztosított, ételérzékenységet egyeztetjük) TUDNIVALÓK: -lehetőség van idén is arra, hogy csak 1 vagy 2 napra csatlakozzon …

Foglalkozások aktuális infói 2023 ősz

Korongos foglalkozásaink egyre népszerűbbek, sok visszatérő ismerős is van már, úgy néz ki nem csak nyáron szeretitek összemaszatolni magatokat. 🙂 Az ünnepek is közelednek, ezért itt is közzéteszem az aktualitásokat, hogy tudjatok előre tervezni. Tehát a foglalkozások október végétől január eleje-közepéig szünetelnek, a karácsonyi megrendelések és aztán a jól megérdemelt téli szünet miatt, ezért erre …

Egyéni foglalkozások 2023

Igaz már nyár közepe van, de sokan érdeklődtetek, így kiteszem a tudnivalókat az egyéni foglalkozásokkal kapcsolatban. Mivel az árak továbbra sem változtak-ez a jó hír- ezért ki is ment a fejemből, hogy frissítsem a bejegyzést. SZOKÁSOS FOGLALKOZÁSI TUDNIVALÓK, ÁR 2023: Kézműves foglalkozásokat egyedileg egyeztetett bejelentkezéses alapon szoktam tartani, rugalmasan igazodva az igényekhez. Balatonkeresztúron van a …

NAPKÖZIS TÁBOR 2023 JELENTKEZÉS

Ismét szeretettel várok minden 6 évét betöltött gyerkőcöt a KeraMici kerámia táborba!  A táborban a kerámiakészítés, agyagozás, korongozás, kerámiafestés lesz a középpontban, idén kicsit új formában. Egész napos helyett fél napos foglalkozásokat tervezünk, mert a tavalyi év tapasztalatai alapján itt a vízparton délután már vonzóbb a strand, mint a műhely 🙂 illetve ha a gyerkőc …

2023 :)

Boldog Új Évet mindenkinek, a január megint dolgosan telt, szerencsére nem kellett unatkozni. 🙂 A rendelések mellet ilyenkor van idő kicsit feltölteni a kifogyott készleteket, vagy újraéleszteni régebbi keramiciket. (ezt most csak egy kis nézelődős bejegyzés lesz 🙂 ) Például az jutott eszembe, hogy eszembe sem jutott ez az asztali cukor/só/bonbon/ sósmogyoró/ akármi tartó cica, …