Javítsunk, amin lehet

Nem volt ihletem először címet találni ennek a bejegyzésnek. Valamiért mindig a Philips “let’s make things better” szlogenje ugrott be, de arról meg állandóan az a neten keringő vicces kép jutott eszembe, amin Darth Vader izzót cserél a lézerkardban. 😀 (persze most nem találom,pedig linkelném)

Na szóval, maximalista énem néha előjön, és próbálok az addig jónak tűnő dolgokon javítani. Elsőre persze rögtön belebuktam, mert hiába akarom kijavítani a fejlécben azt, hogy ne legyen duplán a “Kezdőlap”, azért is duplán van.(kíváncsi vagyok, feltűnt-e…) Na mindegy, marad így egyelőre, mert valószínűleg a sablon sajátossága lehet, másik sablonokkal nem volt duplán.

Közben kardinális problémára is fény derült, nem volt engedélyezve a hozzászólás, csak bizonyos helyeken. Ez is javítva, ne tartson vissza senkit semmi, nyugodtan lehet kommentelni. 😛

Hírlevélen is dolgozom már, bár a feliratkozó linkem igen csúnya, valahogy nem sikerül szebb gombot, vagy akármit varázsolnom oda. Működik, nem kell tőle félni, csak nem túl dizájnos.

A sütipecsétes tudományágnak is eszkábálok gyűjtőhelyet, megérdemli, hogy szépen össze legyen foglalva róla minden tudnivaló, és tapasztalat.

A mai látvány se maradjon le: javítottam az egyik személyes kedvenc kerámiámon, új kivitelt kapott a gombaház. Fehér agyagból korongoztam, és élénk színtestekkel festettem, majd színtelen mázat kapott, így szerintem sokkal szebb lett. A cica- és bagoly formájú mécsestartók is új ruhát kaptak, kipróbáltam rajtuk a barnás effekt-mázat. Nagyon jól mutatnak így, a belsejükön a fény is máshogy verődik vissza, ami világítás közben kissé komisz szemeket kölcsönöz nekik. 🙂

Ezt a két utolsó képet megmutatom közelebbről is: készítettem gyerek étkészletet, hagyományos írókás technikával, és gyerekbögréket domború díszítéssel, máz alatti festéssel. Ezek 100%-ban tartós festések, a korábbi máz feletti alacsonytűzű dekorral szemben, amivel ugye problémák adódtak.

Gyerek tányérkészlet

Domború mintás bögrék

Ezeket, és a többi, külön kommentárt nem igénylő új dolgot a *BOLT*-ban lehet szemügyre venni.

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: