2025 és a tervek

Boldog Új Évet mindenkinek, csapjunk is bele a lényeges mondanivalóba, ami az idei évet illeti. 🙂 A műhelyköltözéssel megváltozott kissé az év munkarendje, de nem is baj, legalább tudjuk mire számíthatunk. Nézzük mik a tervek: -az idei gyerektábort várhatóan június utolsó hetére tervezzük, ez az egy turnus lesz csak, viszont megfontolás alatt van, hogy újra …

Műhelyköltözés 2024

Négy év után ismét költözött a műhely. Szemfülesebb olvasók, netán törzsvásárlók és közelebbi ismerősök nyilván észrevették, de gondoltam megemlítem azért kicsit bővebben is. Tehát 1998-tól egész a covid idejéig Balatonfenyvesen működtem , aztán egy pályázatnak köszönthetően 2020-ban költöztem először a műhellyel Balatonkeresztúrra. Nagyobb, világosabb, frekventáltabb hely volt, szép és jó, jól éreztem magam ott. Aztán …

NAPKÖZIS TÁBOR 2024 JELENTKEZÉS

Kedves érdeklődők, idén két alkalommal lesz lehetőség összemaszatolni magatokat agyaggal. 😀 Turnusonként hétfőn-kedden-szerdán fazekaskodunk együtt, 9:00-12:30 között. HELYSZÍN: Balatonkeresztúr, Iskola utca 4/N IDŐPONTOK: 2024. július 8-9-10. (jelentkezési határidő június 30.) 2024. augusztus 5-6-7. (jelentkezési határidő július 28.) 30.000.-ft/3 nap ( tízórai biztosított, ételérzékenységet egyeztetjük) TUDNIVALÓK: -lehetőség van idén is arra, hogy csak 1 vagy 2 napra csatlakozzon …

Tábor jelentkezési határidő 2022

Technikai információ mindenkinek, aki érdeklődött, és aki ezután érdeklődik: mivel minden tábort kötelezően be kell jelenteni a szervezőknek a járási népegészségügyi hatóságok felé egy megadott időkereten belül, létszámmal együtt, ezért a jelentkezésnek is meg kell szabnunk határidőt. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ tehát MINDKÉT IDŐPONTRA: 2022. JÚNIUS 26. Köszönöm a megértést, és az együttműködést! 🙂

NAPKÖZIS TÁBOR 2022 JELENTKEZÉS

Szeretettel várok minden 6 évét betöltött gyerkőcöt a KeraMici kerámia táborba! 🙂 A táborban a kerámiakészítés, agyagozás, korongozás, kerámiafestés lesz a középpontban, kiegészítve lazításként egy kis egyéb mókával. (mozgás, rövid túra, közös játék, stb.) Turnusonként hétfőtől csütörtökig fazekaskodunk együtt, reggel 9 és délután 16 óra között. HELYSZÍN: Balatonkeresztúr, Iskola utca 4/N IDŐPONTOK: 2022. július 25-28. …

Kézműves foglalkozások 2019

2019-ben megújult formában kínálok kézműves foglalkozást a nyárra, az idei jelszavam lehetne például, hogy "Korongozást mindenkinek!" 🙂 Műhelyem ugyanis egy japán "kollégával" bővült, ő itt Shimpo, a mobil asztali korongozógép:   Shimpoval nagyon hamar összebarátkoztunk, vele könnyebb dolgom van kis mérete és könnyű súlya miatt, így egyszerűbb a korongozó foglalkozások és kitelepülések levezénylése. Idén tehát …

Tarkabarka ménes

Bizony, lassan már kliséként emlegetem, de tény, hogy az alkotás sokszínűségének csak a fantázia szab határt. Na most ugye ha ragaszkodunk hozzá, hogy a lovak "lószínűek", akkor elég hamar kimerülnek a variációs lehetőségek. Persze nem azt mondom, hogy a lovacskáknak okvetlenül tobzódniuk kellene egyes ismert rajzfilmek rikító színeiben, de van út a kettő között is. …

Kézműves foglalkozások 2016

FRISSÍTÉS 2016.04.07. Az árak a tavalyi és tavalyelőtti (és az azelőtti 🙂 ) évhez képest változatlanok! TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés -félkész kerámiatárgyak festése, díszítése A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a …

Kézműves foglalkozások 2015

*Frissítve 2015.05.29.-én* Az árak a tavalyi és tavalyelőtti évhez képest változatlanok! TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés -félkész kerámiatárgyak festése, díszítése A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a felhasznált agyag ára.(200.-Ft/kg. Tájékoztatásul egy …

Új bejegyzés :)

Ugye milyen frappáns címet találtam? Jó sokat gondolkodtam ám rajta. 🙂 A szokásos "nem-volt-időm-bejegyzést-írni-egész-nyáron" mentegetőzés most elmarad, mert aki rendszeresen olvas, meg esetleg ismer, az úgyis megszokta már, különben meg tényleg nem volt. 😀 Azért röviden összefoglalom, mi történt időközben errefelé. Az alábbi lámpatesteket samottos fagyálló agyagból korongoltam, most a balatonmáriafürdői István-grill és fagylaltkertet díszíti. …