Kézművesvásár

Örömmel jelentem, hogy a nyár folyamán várhatóan heti rendszerességgel kézműves vásárt tartunk a balatonmáriafürdői Kincses Piacon. (az új helyi termelői piac területén) Jelenleg keddenként délután 16 és 20 óra között lehet minket megtalálni, elsőként kerámiák, szőttesek és bőrműves termékek között lehet válogatni, kiegészítve házi készítésű csomagolt finomságokkal--lekvárokkal, szörpökkel. Kézművestársaim: Zentai Anna a szőttesekkel, és Zsigmond …

Bolt és műhelyfrissítés

Érdemes bekukkantani a *BOLT* menüpont alá, végre újra volt időm frissíteni, feltöltöttem mindent, ami eddig nem került fel a legutóbbi (januári) rendrakás óta, illetve azok is, amikről már írtam bejegyzést, de még nem jelentek meg beárazva a "rendelési felületen". Apropó rendelés! Továbbra is kíváncsian várom az egyedi ötleteket, böngésszétek át az újdonságokat is, tovább lehet …

Kézműves foglalkozások 2016

FRISSÍTÉS 2016.04.07. Az árak a tavalyi és tavalyelőtti (és az azelőtti 🙂 ) évhez képest változatlanok! TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés -félkész kerámiatárgyak festése, díszítése A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a …

Újabb cs/macskaságok

Robog a nyár, ezer a tennivaló, de mégsem maradhatunk macskák nélkül, összegyűjtögettem egy újabb adagot. Most jön, ami még nem volt....illetve volt, csak másféle. 🙂

Új bejegyzés :)

Ugye milyen frappáns címet találtam? Jó sokat gondolkodtam ám rajta. 🙂 A szokásos "nem-volt-időm-bejegyzést-írni-egész-nyáron" mentegetőzés most elmarad, mert aki rendszeresen olvas, meg esetleg ismer, az úgyis megszokta már, különben meg tényleg nem volt. 😀 Azért röviden összefoglalom, mi történt időközben errefelé. Az alábbi lámpatesteket samottos fagyálló agyagból korongoltam, most a balatonmáriafürdői István-grill és fagylaltkertet díszíti. …

Karbantartás….Boldog Új Őszt!

Kedves Állandó Olvasóim (igen, mint Stephen King előszavaiban 🙂 ) már tudják, hogy nyárra el szoktam tűnni, mert annyi a tennivaló, hogy nincs időm blogolni. Úgyhogy most nem is magyarázkodok emiatt. Viszont beláttam, hogy nem tudok erőn felül feladatokat vállalni, így ha észrevette valaki, eltávolítottam a fejlécből a "Hírlevél" oldalt, mert egyszerűen nincs rá időm …

Kézműves foglalkozások 2013

Jó hír: idén is lesz nyár, időjárástól függetlenül, és a gyerekek mindig lelkesen szeretnek ügyeskedni, ahogy a tapasztalatom igazolja, szintén időjárástól függetlenül. Még jobb hír: az eddigi árak is nagyjából változatlanok. TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos …

100!

Juhé ünnepelhetünk, már 100-an kedvelik az oldalt! 🙂 Köszönöm nekik, és ebből az alkalomból ajándékot is érdemelnek kedves hűséges olvasóim. Például egy képes beszámolót a nyárról. Mondjuk rájuk is fér, mert nem nagyon koptattam a billentyűzetet a nyáron. (inkább a korongot, és ez így is van rendjén szerintem) Sok beszédnek sok az alja, meg a …

Kézműves foglalkozások 2012

Indul a rendezvényszezon, frissítettem a kézműves foglalkozásokkal kapcsolatos infókat: TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a felhasznált agyag ára. Az elkészített tárgyak hazavihetők. A kész tárgyakat igény …

Kézművesfoglalkozásról részletesen

Itt a jó idő (néhány zuhés nappal megbolondítva, mint a tegnapi..) elkezdődött a szabadtéri rendezvényszezon, ezért úgy gondoltam hasznos, ha összeszedem amit a foglalkozásokról tudni kell: -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai                          -kézi formázási technikák, figurakészítés A foglalkozás …