Vissza a műhelybe

Véget ért a balatoni szezon, már nincs teltház a szálláshelyen, a héten indult is a műhelymunka. 🙂 Természetesen lehet még jönni pihenni is, de általában ilyenkor hét közben már csend van a nyaralók többségében. Szóval belevetettem magam a munkába, de szó szerint, konkrétan már szerdán péntek érzésem volt, úgy elfáradtam. 😀 A nyáron felvett rendelések …

Nyári üzemmód

Szolgálati közlemény: a kerámiaműhely július-augusztusban a nyári szezon miatt korlátozottan üzemel, ugyanis mivel balatoni szálláshely is vagyunk, amíg vendégeink vannak, addig nem zavarjuk őket mindenféle zajos fazekaskodással (hacsak nem kifejezetten a saját szórakoztatásukra kérik 😃 ). Foglalkozásra előre egyeztetett időpontokban még van lehetőség, keressetek bátran! A Meska boltomat úgy érinti a változás, hogy július-augusztusban csak …

Nektek köszönhetem…

Manapság a közösségi médákon keresztül gyorsan és több emberhez eljut egy-egy ünnepi üdvözlet, köszöntés, köszönet, hosszabb honlap cikket talán csak akkor ülünk le olvasgatni, ha tényleg van időnk hátradőlni, és ráérősen egy kávé, tea mellett befogadni az adott irományt. Ennek ellenére természetesen itt is megköszönöm Nektek a tavalyi évet, munkát, ötleteket, feladatokat, az érdeklődést! 🙂 …

Karácsonyi közlemény 2019

Nos, enyhe szellő, napsütéses délutánok, 15-17 fok....az időjárás nem valami segítőkész a karácsonyváró hangulat kialakulását illetően, na. Körülbelül olyan őszi kirándulós érzést sugall, amikor "hol van még a tél" és "hej, ráérünk arra még" jellegű kósza gondolatfoszlányok formájában legyint csak meg minket az ünnepek előszele. Pedig ez igen csalfa illúzió, bizony a nyakunkon az idei …

Frissítés: szállítási információk 2019.

Mint már biztosan tapasztaltátok, ha nem is január elsejével, de legalábbis március-áprilisban nagyon sok szállítási szolgáltatás drágult kisebb-nagyobb mértékben. Sajnos ez engem is érint, így kénytelen vagyok szállítási költségekben alkalmazkodni ehhez, de mindig egy kicsit kedvezményesebben számolom, mint az aktuális postai tarifa. Bár csomagolásban igyekszünk katasztrófa-ellenállóvá tenni a keramiciket, azért ez akkor is törékeny iparág, …

Ti kértétek-2018.

Egy kis tavalyi galériával szeretnék mindenkit szeretettel köszönteni az új évben. 🙂 Köszönöm, hogy sok kreatív feladattal láttatok el 2018.-ban is. Néha ugyan ki kellett lépnem a jól megszokott -és főleg cicás- komfortzónámból, de nem bánom, mert ezáltal is fejlődtem, a megszerzett tapasztalatokat pedig majd jól felhasználom az idei új projektekhez. 🙂 A válogatás persze …

Last minute ajánlatok

Lehetőségek az egyedire...az utolsó utáni pillanatban?.. Nos, december 4.-én hétfőn ugrok neki utoljára a fazekaskorongnak idén, ami nem azt jelenti, hogy én olyan szerencsés vagyok, hogy már nem is kell dolgoznom utána. 🙂 Kell, csak mást. Lesz még retusálás, kemencerakás, zsengélés, festés, mázazás, mázas égetés, csomagolás, postázás, adminisztrálás és ha belefér, akkor még mézeskalács-sütés is. …

Automatázzunk! :)

Nem kell megijedni, nem a kézművességet akarom sokszorosításra cserélni, csak a szállítással/postázással kapcsolatban jövök néhány friss információval. 🙂 Az egyik fontos dolog, hogy a budapesti, pasaréti átvevőpont nyitvatartása jelenleg betegség miatt szünetel, amint lesz friss infó a várható nyitásról, azt itt közzé fogom tenni. Új átvételi lehetőség kb. minden második hónapban Kaposváron, a legközelebbi időpont …

Az agyag árnyékos oldala…

....vagyis az egyedi megrendelések, és ami mögötte van. Aki rendszeres látogató itt, annak biztos feltűnt, hogy a honlap karbantartásnak áldozatul esett némi tartalom. Itt-ott leírásokat összevontam, galéria kategóriákon változtattam, és jól kigyomláltam az eddigi képanyagot. Ezért majdnem az is lett a címe a bejegyzésnek, hogy a "szakmai fejlődés áldozatai", de nem csak romboltam, hanem feltöltöttem …

Személyes átvétel Budapesten

CSOMAGÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN: még ünnepek előtt két hétvégén tudok csomagokat felküldeni Budapestre, pasaréti átvételi pontra DÍJMENTESEN! (Szilágyi Erzsébet fasor 105. Kincses Somogy piacunk átvevőpontja) A december 9.-ig elkészült csomagokat dec. 14 és 15.-én délután; a dec. 16.-ig elkészülteket dec. 21.-22.-én délután lehet átvenni. A Meskán vásárolt kerámiákra is él ez a lehetőség, részletek, nyitvatartás a …