A kutyafáját

..hogy mindig csak macskás cuccok készülnek! Ez már mindennek a teteje, és különben is. Pedig nem mintha nem szeretném a kutyákat, sőt mindig is volt kutyusunk. Kutyátlanul elég kutyául érezném magam, annyira összhangban vagyunk: tudom mikor milyen hangon mit jelez, odafigyelek ha jelez, elhiszem, hogy komolyan veszi a feladatát és utánanézek mi az ugatásra késztető zavaró tényező. Amúgy meg van az örökbecsű mondás, amit én is kerámiára vetettem már, hogyaszondja: ” A kiegyensúlyozott élethez kell egy kutya, aki imád, és egy macska, aki semmibe vesz.” De az is nagyon igaz, miszerint: ” A kutya látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagy! A macska is látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagyok!”

Szóval kutyás-macskás vagyok, de valóban kevesebb a kutyamintás kerámiám, ám ennek csak egy prózai és technikai oka van: a macskák gömbölydedebbek, jobban beleképzelhetők egy forgástestbe, mint a kutyusok, akiknek alkati sajátosságuk kicsit több szögletességgel áldott meg általában. 🙂 Ennek ellenére kérésre szívesen megpróbálok kutyásítani néha, íme néhány példa:

A mini pulikutyák voltak a kedvenceim, mert mókás őket készíteni, a tacskók meg azért, mert az első kutyám tacskó volt. 🙂

És végül egy illusztráció, mely tökéletesen bizonyítja, hogy a macskák született kerámiamotívumok….és/vagy folyékonyak. 🙂

Reklámok

%d blogger ezt kedveli: