Szobrászat és fantasy

Korábban már beszámoltam szobrászkodási és fantasy témájú alkotási hajlamaimról, meg is osztottam ilyen irányú pályázati részvételeim is. Sárkányos tálam márciusban járt a Budapest Kerámia kiállításán. (sajnos erről influenzaszerű okokból kifolyólag nincs képem) Most viszont hoztam képeket az áprilisi budapesti PlayIT rendezvényéről, ahol a GameArt standon került kiállításra sok nagyszerű, játékokkal kapcsolatos alkotás, köztük az én macskaharcos …

Görbe utakon

A cím nem azt jelenti, hogy mindenféle nem tisztességes dolgokat tennék, csak kicsit elkanyarodtam-szó szerint-a megszokott stílustól. 🙂 Elkanyarodtak a tányérkáim is, egy kicsit gyorsan igyekeztek megszáradni, és eldeformálódtak, de gondoltam, nem baj, azért kipróbáltam milyenek mázasan, legalább végzek egy kis mázpróbát. 🙂 Aztán a nagy kísérletezgetés közben eszembe jutott, hogy ha már elgörbültek, milyen …

Búcsúajándékok

Ballagási, elsőáldozási időszak kellős közepén vagyunk, készülnek a különböző búcsúajándékok tanároknak, óvónéniknek. Szerencsére minden évben van sok új ötlet, az unalmas vázák és falitányérok időszaka leáldozott, hála a kreatív szülőknek. Az én szempontomból az egyetlen hátulütője ennek az időszaknak az, hogy általában szoros határidővel kell készítenem ezeket a munkákat, és így sokszor már nincs idő …

Galaktikus kiruccanás

Sok olyan szín, minta, forma létezik, ami a maga természetességében tökéletes, sőt tulajdonképpen csak a természet képes a legtökéletesebb és leggyönyörűbb dolgok létrehozására, aztán ezeket mi, mint művészek megpróbáljuk utolérni, lemásolni, újraalkotni, ésatöbbi. Például az egyik kedvenc művészeti galériám a Hubble űrteleszkóp képgyűjteménye. 🙂 Visszaadni ugyan nem tudom a sok-sok csodaszép galaxis és nebula színeit, …

Hobbit kerámia :)

Aki látta a Hobbit című mozifilmet, és ráadásul szemfüles mozinéző, annak nem lesz meglepetés, amit ma hoztam. Nagy kedvencem a Gyűrűk Ura, könyvben és Peter Jacksonnak hála mozifilmben is, és már amikor a moziban először láttam a Hobbit első részét, akkor kiszúrtam Zsákos Bilbó teáskannáját. Gondolom a jelenetet nem kell bemutatnom, arról van szó, amikor …

Steampunk kerámia…

...avagy reszkessetek régi vekkerek! 🙂 Bár fogalmazhattam volna úgy is, hogy régi elromlott ébresztőórák új élete. Ez is egy olyan projekt volt, amikor megrendelésből marad valami plusz darab, mozgolódik az ötlet a fejemben, kaptam még egy doboz rossz vekkert, aztán néhányszor előszedtem, összenéztem őket, de valahogy nem volt az igazi...Aztán újra fiókba kerül, majd egyszer …

Egyszerűen kék

Sajnos nem vagyok akkora fotós tehetség, mint szeretnék, pedig fontos lenne jó minőségű fotókat közvetíteni az érdeklődők felé. Azért igyekszem, remélem tudok fejlődni. (vagy egyszerűen le kellene cserélnem a jelenlegi gépemet...) Egyébként tárgyfotózás szempontjából bizonyára vannak könnyebben és nehezebben fotózható dolgok, és nem vagyok biztos abban, hogy a kerámia, főleg ha szép fényes mázas, akkor …

Időgépek :)

A pontosság szerintem nem a művészetekkel foglalkozó emberek erős oldala, legalábbis én sokszor hadilábon állok vele. Valószínűleg az lehet a háttérben, hogy amikor elkap az alkotói láz, vagy ihlet, de nevezzük simán csak úgy ahogy manapság szokás: "flow", akkor nem tudom reálisan meghatározni, hogy mikor leszek kész azzal a valamivel, amin éppen dolgozom. Magyarul észre …

Kézműveskedés eredményei

Ha már beharangoztam az idei nyárra az agyagozás lehetőségét, gondoltam meg is kellene mutatnom, mi lehet az eredménye, ha kipróbáljuk magunkat. Persze maga a fazekasság részleteinek kipróbálása is érdekes olyan gyerekeknek (és felnőtteknek 😉 ) akik nem találkoznak rendszeresen kézműves mesterségekkel, ilyenkor akár 10 perc korongolás is kuriózum. Na meg az, hogy bekukucskálhatnak a színfalak …

Kézműves foglalkozások 2016

FRISSÍTÉS 2016.04.07. Az árak a tavalyi és tavalyelőtti (és az azelőtti 🙂 ) évhez képest változatlanok! TUDNIVALÓK ÉS ÁRAK -Korongozó, illetve agyagozó foglalkozások tartása: Igény szerint rendezvényeken, táborokban, vagy önálló foglalkozásként/szakkörként vállalom gyerekek és felnőttek foglalkoztatását. Lehetőségek: -korongolás segítséggel, hagyományos fazekasmunka alapjai -kézi formázási technikák, figurakészítés -félkész kerámiatárgyak festése, díszítése A foglalkozás ára 5000.-Ft/óra, plusz a …