Véget ért a balatoni szezon, már nincs teltház a szálláshelyen, a héten indult is a műhelymunka. 🙂 Természetesen lehet még jönni pihenni is, de általában ilyenkor hét közben már csend van a nyaralók többségében. Szóval belevetettem magam a munkába, de szó szerint, konkrétan már szerdán péntek érzésem volt, úgy elfáradtam. 😀 A nyáron felvett rendelések …
Nyári üzemmód
Szolgálati közlemény: a kerámiaműhely július-augusztusban a nyári szezon miatt korlátozottan üzemel, ugyanis mivel balatoni szálláshely is vagyunk, amíg vendégeink vannak, addig nem zavarjuk őket mindenféle zajos fazekaskodással (hacsak nem kifejezetten a saját szórakoztatásukra kérik 😃 ). Foglalkozásra előre egyeztetett időpontokban még van lehetőség, keressetek bátran! A Meska boltomat úgy érinti a változás, hogy július-augusztusban csak …
Műhelyköltözés 2024
Négy év után ismét költözött a műhely. Szemfülesebb olvasók, netán törzsvásárlók és közelebbi ismerősök nyilván észrevették, de gondoltam megemlítem azért kicsit bővebben is. Tehát 1998-tól egész a covid idejéig Balatonfenyvesen működtem , aztán egy pályázatnak köszönthetően 2020-ban költöztem először a műhellyel Balatonkeresztúrra. Nagyobb, világosabb, frekventáltabb hely volt, szép és jó, jól éreztem magam ott. Aztán …
NAPKÖZIS TÁBOR 2022 JELENTKEZÉS
Szeretettel várok minden 6 évét betöltött gyerkőcöt a KeraMici kerámia táborba! 🙂 A táborban a kerámiakészítés, agyagozás, korongozás, kerámiafestés lesz a középpontban, kiegészítve lazításként egy kis egyéb mókával. (mozgás, rövid túra, közös játék, stb.) Turnusonként hétfőtől csütörtökig fazekaskodunk együtt, reggel 9 és délután 16 óra között. HELYSZÍN: Balatonkeresztúr, Iskola utca 4/N IDŐPONTOK: 2022. július 25-28. …
Szorgalmas szezon
Ez most egy nagyon többértelmű cím, kérem szépen. Sok mindent meg fog magyarázni, de legalábbis én jól megmagyarázom, hogy miért telt el ismét több mint két hónap az utolsó bejegyzés óta. Azt már rendszeres olvasóim tudják, hogy itt Balatonon kicsit olyan az élet, mintha fél lábbal egy másik bolygón élnénk: egyrészt ott a szeptembertől májusig …
Kézműves bemutatók
Gőzerővel üzemel a Kincses Vásár, és idén egy kis újdonsággal is készülünk. Nemsokára plakátolunk, katt a képre a nagyobb mérethez. 😉
Kincses Vásár indulás!
Kedden (június 27.-én) indul idei Kincses Vásárunk, most már heti 2x: kedden és péntekenként délután 16 órától kb. 20 óráig. Ízelítőül: lesz kerámia, bőrműves termékek, házi szappan, drótékszerek, horgolt ajándékok, mézeskalács, textiltermékek, táskák, stb... Mindenkit várunk szeretettel! 🙂
Kincses Vásár 2017
Idén is lesz Kincses Vásár a balatonmáriafürdői termelői piac területén, a Keszeg utcában. (Vár üzletház, posta szomszédsága) Várható nyitás június 27., kedd, nyitvatartás nyár végéig kedd és péntek délutánonként. A vásár alapelveit írásba is fektettük, közzé is teszem itt és most, ebben benne van minden fontos tudnivaló rólunk: KINCSES VÁSÁR INFORMÁCIÓK Alapítás: 2016-ban helyi és …
Jövőre veletek, ugyanitt!
Ez ugyan a Sziget szlogenje volt, ha jól emlékszem, de szerintem a mi Kincses Vásárunk esetében is megállja a helyét.Nyár elején már beharangoztam, hogy amolyan önszerveződő kézműves vásárt indítottunk Balatonmáriafürdőn, próba szerencse alapon, heti egyszeri alkalommal. Három, azaz 3 fővel indultunk, aztán szépen bővült a kínálat, a legforgalmasabb napunkon már hét különböző standdal vártuk az …
Tarkabarka ménes
Bizony, lassan már kliséként emlegetem, de tény, hogy az alkotás sokszínűségének csak a fantázia szab határt. Na most ugye ha ragaszkodunk hozzá, hogy a lovak "lószínűek", akkor elég hamar kimerülnek a variációs lehetőségek. Persze nem azt mondom, hogy a lovacskáknak okvetlenül tobzódniuk kellene egyes ismert rajzfilmek rikító színeiben, de van út a kettő között is. …
