Gyűrűk Ura kerámiák

Korábban már írtam Bilbó teáskészletéről, amit a Hobbit mozifilm alapján igyekeztem rekonstruálni. Persze a témaválasztás az egyik abszolút szívem csücske, és nem hagyott nyugodni, még mást is szerettem volna alkotni Tolkien világából.

Elsőként készítettem egy mini plakett garnitúrát a legismertebb címerekkel: Gondor, Rohan, Vasudvard és Mordor szimbólumaival. Ezeket felhasználva jelenleg kézzel festett hűtőmágneseket tudok kreálni, amin a minta nem egyszerűen festett, hanem enyhén kidomborodó, rusztikus felületű. Nekem nagyon kedvencem lett, vihető szettben vagy egyenként is, ha valaki tiltakozik a gonosz oldal címereinek kihelyezése ellen. 🙂 gyűrűk ura hűtőmágnes

És itt még nincs vége, a kis vékony domborművek filigrán termetükből kifolyólag nedves állapotukban csinosan ráilleszthetők egyéb tárgyakra, jól mutat például söröskorsón is. gyűrűk ura korsó

Persze nem sörözős alkatoknak bögrére is szívesen ráapplikálom, és gondolkozom azon is, hogy a méretük megengedné medálként való viselésüket is akár. De ha van más ötlet, csak írjátok meg bátran, kíváncsian várom!

Fejben már megvan a következő Gyűrűk Ura projekt is, csak a nyár pörgése hátráltatja egyenlőre a kivitelezést, de amint kész, jövök a képekkel. 😉

Reklámok

Tarkabarka ménes

Bizony, lassan már kliséként emlegetem, de tény, hogy az alkotás sokszínűségének csak a fantázia szab határt. Na most ugye ha ragaszkodunk hozzá, hogy a lovak “lószínűek”, akkor elég hamar kimerülnek a variációs lehetőségek. Persze nem azt mondom, hogy a lovacskáknak okvetlenül tobzódniuk kellene egyes ismert rajzfilmek rikító színeiben, de van út a kettő között is. Ezt jól be is bizonyították a lovastábor résztvevői, akik hűtőmágnes és medál-paripák dekorálásával töltöttek egy kis időt. Íme az eredmény, egy igazán kedves, és szívmelengető paci-csapat:

Kézművesvásár

Örömmel jelentem, hogy a nyár folyamán várhatóan heti rendszerességgel kézműves vásárt tartunk a balatonmáriafürdői Kincses Piacon. (az új helyi termelői piac területén)

Jelenleg keddenként délután 16 és 20 óra között lehet minket megtalálni, elsőként kerámiák, szőttesek és bőrműves termékek között lehet válogatni, kiegészítve házi készítésű csomagolt finomságokkal–lekvárokkal, szörpökkel. Kézművestársaim: Zentai Anna a szőttesekkel, és Zsigmond Kinga bőrtárgyaival.

Ha sikeres lesz a projekt, később a kínálat akár bővülhet is.

Várunk mindenkit szeretettel!

 

 

 

%d blogger ezt kedveli: