Áramszünet

Mit lehet tenni, ha egész nap nincs áram? Sőt ha a héten kétszer is előfordul az egész napos áramszünet…? Sok mindent, például kipróbálni olyasmit, amire eddig nem volt idő, vagy egyszerűen sajnált az ember lánya annyit elszöszölni vele, ha egyszer a korongolás haladósabb.

Képekben mutatom:

Igen, az ott a felső sorban Gyűrűk Ura ihletésű dolog lesz, és ezek még csak a részletek, sajnos nem volt annyira hosszú az áramszünet, mint amennyi ötletem született, folytatása következik…… 😉

Szobrászat és fantasy

Korábban már beszámoltam szobrászkodási és fantasy témájú alkotási hajlamaimról, meg is osztottam ilyen irányú pályázati részvételeim is. Sárkányos tálam márciusban járt a Budapest Kerámia kiállításán. (sajnos erről influenzaszerű okokból kifolyólag nincs képem) Most viszont hoztam képeket az áprilisi budapesti PlayIT rendezvényéről, ahol a GameArt standon került kiállításra sok nagyszerű, játékokkal kapcsolatos alkotás, köztük az én macskaharcos szobrocskám, és a varázsitalos fiola-szettem.

A figura az Elder Scrolls játékok világának humanoid macska fajának harcosa, a varázsitalos üvegcsék pedig a szerepjátékokból és fantasy világokból jól ismert élet-mágia-állóképesség főzetek alapján készültek.

Elnézést a képminőségért, siettünk játszani…..:D

Görbe utakon

A cím nem azt jelenti, hogy mindenféle nem tisztességes dolgokat tennék, csak kicsit elkanyarodtam-szó szerint-a megszokott stílustól. 🙂 Elkanyarodtak a tányérkáim is, egy kicsit gyorsan igyekeztek megszáradni, és eldeformálódtak, de gondoltam, nem baj, azért kipróbáltam milyenek mázasan, legalább végzek egy kis mázpróbát. 🙂

Mécsestartók

Mécsestartók

Aztán a nagy kísérletezgetés közben eszembe jutott, hogy ha már elgörbültek, milyen lenne egy szándékosan görbe alkotás..? Külföldi kézművesportálokon gyakran találkozom ilyesmivel, vannak alkotók, akik igyekeznek a szabályosság minden formájával szakítani, ezeket a termékeket általában stílusban “primitive” kulcsszóval szokták megjelölni, de ez nem valamiféle derogáló jelzőként értendő, inkább úgy, mint egyszerű, ősi, kézzel formázott (korong nélkül) Nos rászokni erre a stílusra valószínűleg nem fogok (bár ha van igény rá, további kísérletezésre hajlandó vagyok) de azért kipróbáltam én is, itt az én saját primitív reggeliző szettem:

Bögre és tányér csipkelenyomatos lapból

Bögre és tányér csipkelenyomatos lapból

Csak kézzel, korong nélkül

Csak kézzel, korong nélkül

Bár érzésem szerint ehhez a stílushoz jobban passzolnának a lágy földszínek, mint az élénk kék, azért én kékre mázaztam, mert a fehér agyag olyan szépen kidobja a máz igazi kékségét, meg a csipke textúráját, hogy nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. 🙂

 

Búcsúajándékok

Ballagási, elsőáldozási időszak kellős közepén vagyunk, készülnek a különböző búcsúajándékok tanároknak, óvónéniknek. Szerencsére minden évben van sok új ötlet, az unalmas vázák és falitányérok időszaka leáldozott, hála a kreatív szülőknek. Az én szempontomból az egyetlen hátulütője ennek az időszaknak az, hogy általában szoros határidővel kell készítenem ezeket a munkákat, és így sokszor már nincs idő lefotózni, szinte szó szerint azon melegében a kemencéből kikerülve el is viszik őket. Így aztán a mai napig nincs egy valamirevaló “ballagási ajándék képgaléria” az oldalon sajnos. Az öröm és a pozitív visszajelzés mindenesetre engem mindenképpen kárpótol, akinek meg még nincs ötlete, mert egy fotógalériából szeretett volna választani, annak azt tudom mondani, hogy bátran kérdezzen, ötleteljen, mert mindenfajta árkategóriában ki tudunk hozni valami kedveset. 😉

Általában két hét egy-egy megrendelés átfutási ideje, úgyhogy tulajdonképpen még időben vagyunk, de érdemes minél előbb érdeklődni! Nem baj, ha korábban kész van a rendelt holmi, legalább végre lesz idő szépen lefotózni is. (és akkor jövőre jöhet a képgaléria is segítségként 🙂 )

Ovisok búcsúajándéka

Ovisok búcsúajándéka

Galaktikus kiruccanás

Sok olyan szín, minta, forma létezik, ami a maga természetességében tökéletes, sőt tulajdonképpen csak a természet képes a legtökéletesebb és leggyönyörűbb dolgok létrehozására, aztán ezeket mi, mint művészek megpróbáljuk utolérni, lemásolni, újraalkotni, ésatöbbi.

Például az egyik kedvenc művészeti galériám a Hubble űrteleszkóp képgyűjteménye. 🙂 Visszaadni ugyan nem tudom a sok-sok csodaszép galaxis és nebula színeit, ami a Hubble galériában látható, de annyira megragadóak, hogy egy ideje teljesen rákattantam a témára, és muszáj volt saját galaxist kreálnom. Kísérleteznem kellett a festékekkel, mert kerámiamázaknál nem úgy működik a színkeverés, ahogy anno rajzórán tanultuk a suliban, itt a mázakban levő fémoxidok lépnek reakcióba egymással, ettől függ a szín. A technikát, maszatolást először akrilfestékkel próbálgattam, aztán jöttek a mázak, és ha nem is sikerült élethűen rekonstruálnom a Hubble fotóit, azért most már nem kell messze mennem egy kis galaktikus hangulatért, csak ránézek az órára, és irány a konyha egy bögre kakaóért. 🙂 :

kerámia falióra galaxis galaxis mintás kerámia galaxis mintás kerámia

%d blogger ezt kedveli: